A Dorog legyőzte a szinte végig emberhátrányban játszó Békéscsabát

Vágólapra másolva!
2021.08.08. 17:20
null
Ha nehezen is, de nyert a piros mezes Dorog Tatabányán a Csaba ellen (Fotó: 24 Óra/Hagymási Bence)
A négy perc után emberelőnybe kerülő Dorog két góllal is vezetett a Békéscsaba ellen, a Tatabányán rendezett mérkőzés végén mégis küzdenie kellett a három pont megtartásáért a jól küzdő vendégekkel szemben (2–1).

 

LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ
DOROGI FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2–1 (2–0)

Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 150 néző. Vezette: Görög Márió (Bede Tamás, Kulman Tamás)
DOROG: Mursits – Nyíri, Dlusztus, Izing, Papp M. – Tóth B., Csillag D. (Nagyházi, 77.), Szerencsi – Szedlár (Zabari, 87.), Girsik (Pálinkás, 77.), Barna G. (Józsa, 68.). Vezetőedző: Fenyvesi László
BÉKÉSCSABA: Krnács – Fazekas L., Albert, Bora (Szabó P., a szünetben) – Máris, Nagy S. (Kitl, a szünetben), Varga Sz., Puskás (Pantovic, 60.) – Mikló, Lukács, Gránicz (Ilyés, 60.). Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerző:
Papp M. (1–0) a 32., Fazekas (2–0, öngól) a 38., Kitl (2–1) a 83. percben
Kiállítva:
Lukács (Békéscsaba) a 4. percben
MESTERMÉRLEG
Fenyvesi László:
– Az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Sajnos ezt nem tettük meg, így izgalmas lett a találkozó vége. Szerencsére nem követtük el a Nyíregyháza elleni hibákat, így értékes három pontot szereztünk. A második félidei játékunkkal nem vagyok elégedett.
Preisinger Sándor: –
A mérkőzés eleji fegyelmezetlenségünk meghatározta a folytatást. Összességében jól játszott és becsülettel küzdött a csapat, a második félidei játékunk alapján legalább egy pontra rászolgáltunk.

ÖSSZEFOGLALÓ

A bajnokságot egyaránt vereséggel kezdő csapatok összecsapását alapvetően meghatározta a törlesztő Lukács Raymond korai kiállítása. A Dorog azonnal átvette az irányítást, és nagy fölényben futballozva már az első félidő végére kétgólos előnyt szerzett. 2–0

A második játékrészben azonban megváltozott a játék képe: remekül beszálló cseréinek (is) köszönhetően fölénybe került az egyre jobban játszó Békéscsaba. A vendégek szépítettek, de egyenlíteniük már nem sikerült a találkozó végén csak a védekezésre koncentráló Dorog ellen. 2–1

 

PERCRŐL PERCRE

Itt a vége, ha nehezen is, de megtartotta előnyét a Dorog. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

Fölényben a Békéscsaba, a Dorog védekezik és kontrázik.

90. perc: Letelt a rendes játékidő, négy perc lesz a ráadás.

87. perc: cserél a Dorog, Szedlár Zoltán helyén Zabari Dávid.

87. perc: Szerencsi Miklós kap sárgát buktatásért.

85. perc: Pálinkás lőtt fölé. Izgalmas lesz a vége.

83. perc: szépít a Békéscsaba! Kitl Miklós egy lecsorgó labdát 18 méterről elemi erővel lőtt a dorogi kapu jobb oldalába. 2–1!

82. perc: egy jobb oldali szöglet után Szedlár fejelt fölé-mellé.

Kell is a csere a hazaiknál, a vendégek emberhátrányban is frissebbnek tűnnek.

77. perc: kettős csere a hazaiaknál is: Csillag Dárius és Girsik Áron befejezi, Nagyházi Dávid és Pálinkás Gergő elkezdi.

76. perc: addig szerencsétlenkedik a dorogi védelem, míg Ilyés ziccerbe kerül, de mellélő. Ezt megúszták a hazaiak.

75. perc: Izing kap görcsöt, kihúzzák, folytatja.

Folytatódik a játék.

Frissítenek a játékosok.

68. perc: csere a hazaiaknál: Barna Gergőt Józsa Marcell váltja.

66. perc: IlyésTamás lerántja Szedlárt, sárgát kap.

65. perc: Szedlár 17 méteres lövését védi Krnács. Felpörgött a mérkőzés.

Jót tettek a cserék a Békéscsabának, feltámadt a vendégcsapat.

63. perc: ismét Pantovic próbálkozik, de a dorogi kapus ismét a helyén.

62. perc: Pantovic majdnem góllal mutatkozik be, de jól eltalált lövését Mursits bravúrral védi.

60. perc: újabb kettős csere a vendégeknél. Gránicz Patrik és Puskás Gábor le, Ilyés Tamás és Nikola Pantovic fel.

57. perc: Girsik 25 méteres próbálkozását nyugodtan sorolhatjuk a feledhető kategóriába.

53. perc: Barna Gergő kap sárga lapot lerántásért.

50. perc: Tóth lőtt fölé ígéretes helyzetben 15 méterről.

A szünetben kettőt cserélt a Békéscsaba, Nagy Sándort Kitl Miklós, Bora Györgyöt Szabó Péter váltotta.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

 

Vége az első játékrésznek, a fölényben játszó Dorog két góllal vezet az emberhátrányban küzdő Békéscsaba ellen.

45. perc: Két perc lesz a ráadás.

44. perc: Mikló Roland viszont a lerántásért nem.

43. perc: Csillag megússza a sárgát a buktatásért.

38. perc: Ott a második! Girsik balról belőtt labdája a kaputól három méterre álló Fazekasról vágódott a saját kapujába (2–0).

Nagy a hazai fölény, a csabaiak a félpályán sem igen jutnak túl.

– Ebből elég volt! Preisinger Sándor nem tűnik elégedettnek...

32. perc: GÓÓÓL! Vezet a Dorog! Papp Máté szerzett labdát a balösszekötő helyén, 20 méterre a vendégkaputól és egy igazítás után kilőtte a bal alsó sarkot. Szép egyéni alakítás volt (1–0).

27. perc: óriásit hibázik a vendégvédelem, de a hazaiak nem tudnak élni a kínálkozó lehetőséggel.

A dorogiak már végeztek is, a vendégeknek azonban van mit megbeszélniük...

Ivószünet.

25. perc: Csillag próbálkozik 20 méterről, nem sokkal lő fölé a hazai középpályás.

21. perc: egy bal oldali hazai akció végén Barna fejelt ziccerben öt méterről mellé. Érik a dorogi gól.

Semmi meglepő nincs abban, hogy a Dorog irányítja a mérkőzést, Lukács bánhatja a fegyelmezetlenségét.

15. perc: Barna 15 méteres lövését védi szögletre Krnács. A sarokrúgásnak semmi eredménye.

8. perc: az első hazai lehetőség, Szerencsi lő fölé 12 méterről.

4. perc: rögtön egy kis kakaskodás és mindjárt egy kiállítás! IzingMartin szabálytalankodik Lukács Raymonddal, aki a földön fekve törleszt. Izing sárgát kap, Lukács pirosat, tíz emberrel folytatja a Békéscsaba.

1. perc: a Dorog kezdi a mérkőzést.

 

A Dorog jelenleg a 13., a Békéscsaba pedig a 17. helyen áll a bajnokságban, így mindkét csapatnak van hová javulnia.

Egyik csapat sem kezdte jól a bajnokságot. A Dorog a 10. percben már két góllal vezetett Balmazújvárosban, a Nyíregyháza ideiglenes otthonában az első fordulóban, sőt, még a 90. percben is 2–1 volt Fenyvesi László csapatának javára, ám a hazaiak két perc alatt fordítottak és nyertek (3–2). A Békéscsaba hazai pályán egy büntetőgóllal veszített a Szeged ellen (0–1).

Köszöntjük kedves olvasóikat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az első fordulóban Nyíregyházán kétgólos előnyről a hosszabbításban 3–2-re alulmaradó Dorog a szezont a Szeged-Csanád elleni 1–0-s hazai vereséggel kezdő Békéscsaba ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik