NB II: gyirmóti remények, kövesdi gondok – itt a tavasz meccse!

Vágólapra másolva!
2016.04.09. 07:46
Rangadót rendeznek vasárnap a labdarúgó NB II-ben, a listavezető Gyirmót FC Győr a második helyezett Mezőkövesdet fogadja. A gyirmótiak magabiztosan vezetik a bajnokságot, azonban Pintér Attila együttese is remek formában van, sorozatban öt sikernél jár, és Gyirmóton is jó eredményre tör annak ellenére, hogy még nem tudni, az edző kikre számíthat.

A kényelmes, kilencpontos előnyben lévő Gyirmót FC Győr sorozatban hetedszer lép pályára hazai környezetben, aminek oka, hogy az Alcufer-stadion építése miatt a csapat ősszel sok mérkőzést idegenben játszott le. Az eddigi hat tavaszi találkozóból a gyirmótiak négyet megnyertek, kettőn pedig döntetlent értek el. Az biztos, hogy a Mezőkövesd elleni meccs lesz a legnagyobb kihívás, de Völgyi Dániel szerint nem a vasárnapi találkozó dönt a feljutásról. Völgyi Dániel szerint nem a vasárnapi találkozó dönt a feljutásról.

SZOLNOKON STADIONAVATÓ LESZ
A Gyirmót–Mezőkövesd találkozó mellett a Szolnok–Vác meccsre is érdemes lesz odafigyelni a fordulóban, hiszen ezen a mérkőzésen avatják fel a Szolnoki MÁV FC újjáépített stadionját. A meccs előtt ráadásul ünnepség is lesz: a rendezvény 11 órakor kezdődik, amelyen részt vesz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is. Az ünnepi beszédek és a szalagátvágás után 11.30-tól a Szolnok utánpótlás-játékosainak bemutatója szerepel a programban, majd 13 órakor kezdődik a Szolnoki MÁV FC–Vác FC bajnoki mérkőzés. A hazai pénztáraknál minden látogató kap egy emlékjegyet, amely díjtalan, a nézők ennek bemutatásával léphetnek be a stadionba.

„Akármilyen eredmény is születik, az aranyérem és a második hely sem dől el vasárnap – mondta a Nemzeti Sportnak a Gyirmót 28 esztendős védője. – Ennek ellenére mindent megteszünk a három pontért, hiszen érezzük, hogy a drukkereknek a hétvégi meccs fontosabb, mint a többi. Korábban több éven keresztül a Győri ETO-ban futballoztam, sokan ismernek a városban, és az elmúlt napokban a szokásosnál jóval többen szólítottak meg azzal, hogy biztosan kint lesznek a bajnokin. Remélem, jól szórakoznak, de megeshet, hogy egyetlen gól dönt a mérkőzésen. Mindkét csapatban több, élvonalat is megjáró labdarúgó szerepel, az egyéni teljesítmények mellett a pillanatnyi forma is döntő lehet. Megdolgoztunk a megnyugtató előnyünkért, most az a legfontosabb, hogy egyetlen üldözőt se engedjünk közel magunkhoz."

Bár a gyirmótiak remek sorozatban vannak, tavasszal csak a második legtöbb pontot gyűjtötték, hiszen a Mezőkövesd – sorozatban aratott öt sikerrel – már 15 pontnál tart. A borsodiak ezzel feljöttek a második helyre, pedig télen még négypontos hátrányban voltak a ZTE-vel szemben. Pintér Attila vezetőedzőnek azonban vannak gondjai, hiszen csak a szombati edzés után derül ki, kikre számíthat.

„Felkészültünk a Gyirmótból, megpróbáljuk a saját játékunkat játszani, illetve rájuk erőltetni a miénket – ecsetelte a klub honlapjának Pintér Attila. – Igyekeztünk az ellenfél erősségeire, valamint gyengéire is felhívni a figyelmet, hogy ezeket ki tudjuk használni. A szombati edzés után derül ki, kikre számíthatunk, ugyanis vannak gondjaink. Az biztos, hogy bármilyen összeállításban is lépünk pályára, végig százszázalékosan kell koncentrálnunk a jó eredményhez.”

A találkozót vasárnap 17 órakor rendezik, amelyet az M4 Sport 23 órától, felvételről közvetít.

A 22. FORDULÓ PROGRAMJA
Péntek:
Sopron–Balmazújváros 1–2
Szombat:
13.00: Szolnok–Vác
16.30: Szeged 2011-Grosics Akadémia–Budaörs
16.30: Kisvárda–Szigetszentmiklós
16.30: Soroksár–Ajka
19.00: Csákvár–Dunaújváros
19.00: ZTE–Siófok
Vasárnap:
17.00: Gyirmót–Mezőkövesd

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 21 14 5 2 35–16 +19 47
2. Mezőkövesd Zsóry FC 21 11 5 5 30–21 +9 38
3. ZTE FC 21 11 3 7 37–22 +15 36
4. Balmazújváros 22 10 5 7 31–28 +3 35
5. Kisvárda 21 9 6 6 40–27 +13 33
6. Aqvital FC Csákvár 21 10 2 9 39–39 0 32
7. Soproni VSE-GYSEV 22 9 3 10 31–26 +5 30
8. Budaörs 21 9 3 9 32–34 –2 30
9. Szeged 2011 21 8 4 9 27–30 –3 28
10. BFC Siófok 21 8 4 9 24–30 –6 28
11. Szolnoki MÁV FC 21 6 6 9 25–29 –4 24
12. Soroksár SC 21 5 8 8 21–25 –4 23
13. Dunaújváros PASE 21 5 8 8 27–33 –6 23
14. Vác FC 21 6 3 12 20–30 –10 21
15. Szigetszentmiklósi TK 21 4 9 8 25–40 –15 21
16. FC Ajka 21 4 6 11 18–32 –14 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik