NB II: korábbi élvonalbeli játékos a Soroksár utolsó érkezője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.29. 11:58
Papp Máté személyében korábban az élvonalban is futballozó középpályást szerződtetett a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár – számolt be róla a klub honlapja.

A 22 esztendős ballábas középpályás a Videotonban nevelkedett, az NB I-ben a Puskás Akadémia és a Dunaújváros színeiben is szerepelt. Legutóbb Sopronban futballozott, ősszel négy mérkőzésen lépett pályára, de gólt nem szerzett.

Szűcs Mihály ügyvezető a klub honlapján elmondta, hogy Papp Máté szerződtetésével lezárult a Soroksár számára az átigazolási időszak, több érkező már nem várható.

A XXIII. kerületiek télen összesen 10 labdarúgóval erősítettek, a bennmaradás eléréshez olyan futballisták állnak majd a szakmai stáb rendelkezésére, mint Bajzát Péter, Szilágyi Péter, Zsivóczky Norbert, Gengeliczki Gergő és Kunsági Roland.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők:
Bajzát Péter (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Fejes János (Bp. Honvéd), Gengeliczki Gergő (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Papp Máté (Sopron, szabadon igazolhatóként), Sándor István (Ajka, szabadon igazolhatóként), Szilágyi Péter (Békéscsaba), Zsivóczky Norbert (szabadon igazolható, legutóbb Kaposvár)
Kölcsönbe érkezők: Csilus Ádám (FTC), Haris Attila (FTC), Kunsági Roland (FTC)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Popov Patrik (FTC)
Távozók: Tóbiás Zsolt (ESMTK), Vass Zsolt (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kapacina Valér (Bp. Honvéd, onnan Soproni VSE)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Szenes Bence

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik