NB II: Szűcs Lajos elmondta, miért az Újvárost választotta

Vágólapra másolva!
2015.06.23. 20:21
Szűcs Lajos érkezését immár hivatalos honlapján is bejelentette a labdarúgó NB II rajtjára készülő Dunaújváros – a háromszoros válogatott kapus el is mondta, a Lombard Pápától távozván miért a Fejér megyei csapatot választotta.

„Az utóbbi három évben folyamatosan figyeltem, hogy a Dunaújváros az NB III-tól kezdve milyen tudatosan építkezik. Szimpatikus volt a vezetők akkori célkitűzése, hogy egy stabil másodosztályú csapat kialakítása a feladat. Ehhez képest az NB I-be került az együttes” – fogalmazott Szűcs Lajos, aki szerint a sajnálatos kiesés után új kihívásoknak kell megfelelni, immár vele a fedélzeten.

„A közvetlen kapcsolat a bajnokság végeztével jött létre köztem és a klub között – mondta a rutinos kapus. – Az igaz, hogy több megkeresésem is volt mind az NB I-ből, mind az NB II-ből, de ezek közül a Dunaújvárosé volt a legszimpatikusabb. Ennek oka egyértelműen az, hogy hosszú távú együttműködésben gondolkodunk.”

A klub évekre előre mutató terveit nagyra értékelő Szűcs megerősítette: bár elsősorban a pályán kell tudásával és tapasztalataival segítenie a most kialakuló, több fiatallal felálló csapatot, Milinte Árpáddal, Sági Csabával és Molnár Istvánnal együtt részt vesz majd a dunaújvárosi kapusképzésben is.

„Arról a szakemberek elég sok vitát folytatnak, hogy ezt a képzést hány éves kortól kell elkezdeni, de véleményem szerint, ha egy kisgyermek saját magától a játékban a kapuba áll be – én is ilyen voltam –, akkor benne ezt kell megerősíteni. Ehhez olyan edzőkre van szükség, akikre példaképként tekinthetünk. Nekem ez megadatott Kovács László személyében.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik