NB II: fiatal középpályást vett kölcsön a Kozármisleny

Vágólapra másolva!
2014.02.19. 18:42
Az Újpest FC 20 esztendős középpályása, Toricska Rajmond a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármislenyhez kerül fél évre kölcsönbe – számolt be róla a mislenyi klub honlapja.

Toricska 2012 decemberében írt alá hároméves szerződést Újpesten. A lila-fehérek NB I-es csapatában egyszer lépett pályára, míg a második együttesben összesen 23 alkalommal kapott lehetőséget, és két gólt szerzett.

A fiatal játékos a középpálya mindkét szélén, illetve közepén is bevethető, de adott esetben szélső védőként is számíthat rá a mislenyi szakmai stáb.

Toricska Rajmond a Kozármisleny hatodik téli szerzeménye.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezők: Fitos László (Gyirmót FC Győr), Gaál Miklós (Pécsi MFC), Oláh Lóránt (Kaposvári Rákóczi), Petrók Viktor (Nagyatád), Toricska Rajmond (Újpest FC – kölcsönbe), Tóth Dániel (Paksi FC – kölcsönbe)
Távozik/távozhat: Banai Balázs (Maglódi TC?), Pap Roland (Bonyhád Völgység LC – kölcsönbe), Turi Tamás (?), Vég Bence (Soroksár), Zsdrál Miroszlav (Pécsi MFC – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik