NB II, osztályozók: nyeretlenek maradtak az NB III-as csapatok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 19:01
null
A ceglédiek nagyon közel vannak másodosztályú tagságuk meghosszabbításához (Fotó: Grnák László – archív)
Egyetlen győzelmet sem jegyezhettek az NB III-as csapatok az NB II-es tagságért lebonyolítandó labdarúgó-osztályozó első mérkőzésein: a Dorog kiütéses vereséget szenvedett a Szigetszentmiklóstól, a Soroksár simán kikapott a Ceglédtől, a Felsőtárkány minimális különbséggel maradt alul a Szolnok ellen. A harmadosztályúak közül hazai döntetlenje után reménykedhet még a Várda és a Dunaújváros (ettől még az 1–1-es döntetlenek után helyzeti előnyben a Szeged, illetve a Sopron), a Tatabánya 4–2-re verte meg a Grosics-stadionban a Budaörsöt.

 

OSZTÁLYOZÓK AZ NB II-ÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

DOROG–SZIGETSZENTMIKLÓS

A Dorog hiába az NB III Bakony csoportjának bajnoka, NB II-es licence nincs, így az osztályozó esetleges megnyerésével „csak” az SZTK-Erima csapatának tehetett volna keresztbe. Nem tett, mert a szigetszentmiklósiak fél óra alatt eldöntötték az első mérkőzést: a 10. percben Sztipe Milos csúsztatott a dorogi hálóba, két perccel később Takács Tamás fejezett be egy ziccerig kijátszott akciót, majd Zsivóczky Norbert növelte háromra a 29. percben a vendégelőnyt. A félidő utolsó percében Takács Tamás passza után Guillaume Khous 0–4-re alakította az állást, minden nyitott kérdést lezárva ezzel.

Fordulás után (ha ez lehetséges) tovább rosszabbodott a hazaiak helyzete, miután Takács Tamás egy kipattanót a hálóba küldött, 0–5 után pedig Faragó Szabolcs, a hazaiak csapatkapitánya piros lapot kapott szövegelésért. A hatodikat ismét Takács szerezte, beállítva ezzel a végeredményt – nem kérdés, hogy a Szigetszentmiklós jön majd ki jobban a párharcból.

DOROGI FC–SZIGETSZENTMIKLÓSI TK 0–6 (0–4)
Dorog, 500 néző. Vezette: Erdős (Viszokai, Kis Z.)
DOROG: Frank T. – Kopányi, Faragó Sz., Kinyik, Lajer – Fürjes Á.(Tóth Z., a szünetben), Papes (Ambrus T., 25.), Mészáros Á. (Bakos B., 63.), Hauser – Skita, Vígh Á. Vezetőedző: Miskei Attila
SZIGETSZENTMIKLÓS: Horváth L. – Milos, Jakovljevic, Ducsics – Kvekveskiri (Sas, 58.), Barna – Zsivoczky (Cziráki, 67.), Khous, Kollega – Fekete Á. (Pereira, 58.), Takács T. Vezetőedző: Zoran Kuntics
Gólszerző: Milos (0–1) a 8., Takács T. (0–2) a 15., Zsivoczky (0–3) a 32., Khous (0–4) a 45., Takács T. (0–5) a 48., Takács T. (0–6) a 68. percben
Kiállítva: Faragó (második sárga lap után) a 60. percben
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila: – Két teljesen más lelkiállapotú csapat lépett pályára, mentálisan, morálisan és fizikailag is fölénk nőtt az ellenfél. Ez a lebonyolítási rendszer komolytalan.
Zoran Kuntics: – Örültem, hogy Dorogon játszhattam a csapatommal.

SOROKSÁR–CEGLÉDI VSE

A Cegléd villámkezdéssel lepte meg a többek között Lisztes Krisztiánt felvonultató Soroksárt a Haraszti úton: Rebrik a vendégek első szöglete után betalált, majd Kormos László erős lövése után a 9. percben már kétgólos hátrányban találták magukat a hazaiak. A nagy fölényben játszó Cegléd a szünet után tovább növelte az előnyt, az 54. percben Farkas István bólintott Tarczy kapujába,a 3–0-s ceglédi siker után a visszavágó alighanem csak formalitás.

SOROKSÁR SC–CEGLÉDI VSE 0–3 (0–2)

Budapest, Haraszti út, 500 néző. Vezette: Farkas Á. (Bozó Z., Varga II G.)
SOROKSÁR: Tarczy – Vass Zs., Pandur, Urbán P., Tóbiás – Kincses (Bölcsföldi, 56.), Csepregi (Pölöskei P., 78.), Lannert, ifj. Nyilas E. (Kiss K., 33.) – Lisztes – Márkus. Vezetőedző: Varga Attila
CEGLÉD: Miski – Farkas I., Miklósvári, Makrai, Juhász D. – Kenderes, Koncz – Rebrik (Kiss T., 67.), Balog M. (Csurka Á., 86.), Markó – Kormos (Medgyesi L., 42.). Vezetőedző: Ványi Zsolt
Gólszerző: Rebrik (0–1) az 5., Kormos (0–2) a 9., Farkas I. (0–3) az 55. percben
MESTERMÉRLEG
Varga Attila: – Az első tíz percben NB III-as ritmusban futballoztunk, ezzel ki is végeztük magunkat. Játékban nem voltunk rosszak, de a párharcok nagy részét elveszítettük, így nem tudtuk elkerülni a vereséget.
Ványi Zsolt: – Jól kezdtük a mérkőzést, ez meghatározta a játék további menetét. Hátul végig stabilan futballoztunk.

FELSŐTÁRKÁNY–SZOLNOKI MÁV FC

A felsőtárkányiak az osztályozó nyitányaként átvehették az NB III Mátra csoport győztesének járó díjazást, és az első félidőben ennek is örülhettek a legjobban, mert a Szolnok fölényben futballozott – ám hiába nyomtak a vendégek, a hazai védelem és Illyés Dániel kapus állta a sarat. Egészen a 88. percig, amikor Mile Krisztián beadásából Bohner Roland bevette a hazaiak kapuját – minimális előny birtokában kezdi a Szolnok a visszavágót.

FELSŐTÁRKÁNY SC–SZOLNOKI MÁV 0–1 (0–0)

Eger, Szentmarjay Stadion, 500 néző. Vezette: Vad II I. (Varga Zs, Farkas B.)
FELSŐTÁRKÁNY: Illyés D. – Kaszás, Nagy Cs., Elek N., Szűcs Á. – Dorogi (Sebők K., 16.; Sápi J., 75.), Romhányi, Vágó Z., Balogh D., Busai B. (Dér, 89.) – Besenyei. Játékos-edző: Vígh Ferenc
SZOLNOK: Pokorni – Vári, Mile, Balogh P., Fritz – Bohner, Sipeki, Nagy I. (Grúz, 61.), Busai A., B. Tóth (Faggyas, 61.) – Szepessy R. (Lengyel B., a szünetben) Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Bohner (0–1) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Vígh Ferenc: – Bosszant a végén kapott gól. Be kell látnunk, nagy a különbség a két csapat között.
Kis Károly: – A hazaiaktól azt kaptuk, amire számítottunk, szervezetten védekeztek. Az eddigi ötletes játékunk ezúttal haloványabb volt, de örülünk a számunkra kedvező eredménynek.

DUNAÚJVÁROS–SVSE

Az igen élesnek ígérkező meccsen a 16. percben Varga Gábor góljával a Sopron szerezte meg a vezetést, a dunaújvárosiak Sitku Illés és Böőr Zoltán révén hagytak ki nagy helyzeteket., előbbi a kapufát is eltalálta.

A második félidőben továbbra is az újvárosiak támadtak többet, a 71. percben még csak a gólvonalig jutottak (Baranyai mentett), a 76.-ban viszont gólig: Böőr egyenlített tizenegyesből. A hajrában Deme Imre kiállítása miatt még (a hosszabbítás idejére) emberelőnybe került a Dunaújváros, de túl kevés volt az idő: a soproniak értékes döntetlennel térnek haza az egyik legerősebb NB III-as csapat otthonából. Az újvárosiak meg igencsak bánhatják a rengeteg kihagyott helyzeteket (no meg Ilizi bravúrjait), nyílt még az osztályozó – bár az osztályozó kiírása szerint az újvárosiak gyakorlatilag másodosztályúnak tekinthetők, hiszen az NB III-as bajnokok közül a Várda előtt övé a legjobb százalékos mutató –, de ezért a soproniak a szerencsének is hálát adhatnak, mert sima vereséget szenvedhettek volna.

DUNAÚJVÁROS PASE–SOPRONI VSE 1–1 (0–1)

Dunaújváros, 2020 néző. Vezette: Kassai (Erős G., Kispál)
DUNAÚJVÁROS: Milinte – Villám, Csiszár (Beleuc, 32.), Farkas V., Lázár Zs. – Szalai T., Böőr, Csehi T. – Samuel Ato (Perovic, a szünetben), Sitku (Galambos, 77.), Godslove. Szakmai igazgató: Dobos Barna
SVSE: Ilizi – Fazakas, Baranyai, Bognár Zs., Pintér A. – Varga G., Horváth A. (Fazekas N., a szünetben), Deme – Szabó L. (Seper, 87.), Gaál B. (Laczkovich, 71.) – Bali. Vezetőedző: Bücs Zsolt
Gólszerző: Varga G. (0–1) a 16., Böőr (11-esből, 1–1) a 77. percben
Kiállítva: Deme (második sárga lap után) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Dobos Barna: – A mérkőzés nagy részében a Sopron fölé tudtunk nőni. Rengeteg helyzetet kialakítottunk, azonban a mai napon a helyzetkihasználásunk igen gyatra volt. A visszavágóra szívvel-lélekkel készülünk, és igyekszünk megszerezni a győzelmet.
Bücs Zsolt: – Igazi kupahangulat volt, a csapat mélyen tudása alatt játszott. Ennek meg kell találni az okait, ha jövőre is az NB II-ben akarunk játszani.

VÁRDA–SZEGED 2011

Kisvárdán majd' 2000 néző várta az osztályozót, és a vendégultrák örülhettek jobban az első félidő után: a Szeged jobban kezdett, és több nagy helyzetet is kihagyott, mígnem a 30. percben Szlobodan Markovics belőtt labdájába Lakatos István ért bele hazai szempontból szerencsétlenül – vezettek a vendégek.

Öngólra öngól volt a felelet, Markovics ezúttal a rossz kapuba segítette be a labdát, az 52. percben így egyenlített a Várda. A félidőt jól kezdő hazaiak rendre munkát adtak Zseljko Belecsannak, de a szegedi kapus az öngólon kívül nem adta meg magát. Az utolsó tizenöt percre emberelőnybe került a Várda, miután Jovánczai „kidumálta" magának a második sárga lapot. Ennek ellenére Kis Róbert előtt adódott ziccer (Petranics nagyot védett), a hazaiak részéről Miskolczi veszélyeztetett. A végén a Szeged már a biztonságra ment rá, és el is érte a döntetlent.

VÁRDA SE–SZEGED 2011 1–1 (0–1)
Kisvárda, 1500 néző. Vezette: Solymosi (Horváth R., Márkus T.)
VÁRDA: Petranics – Lakatos I., Hegedűs T. (Soós T., 35.), Oláh D., Tóth Gy. – Kornutyak (Spekker, 80.), Farkas Márton (Koi, 92.), Iván A., Fodor A., Miskolczi – Bagin. Vezetőedző: Révész Attila
SZEGED: Belecsan – Tóth I., Petrók, B. Kapic, Farkas Márk – Ulvicki, Sz. Markovics – Kéri (Varga B., 61.), Kis R. (Timm, 86.), Farkas Z. (Dedic, 78.) – Jovánczai. Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Lakatos I. (öngól, 0–1) a 29., Sz. Markovics (öngól, 1–1) a 52. percben
Kiállítva: Jovánczai (második sárga lap után) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Révész Attila: – Az első félidőben megilletődötten játszottunk, illetve kiderült, hogy erősebb csapat ellen több játékosom csak ennyire képes. Csapatként elfogadhatót nyújtottunk.
Gálhidi György: – Elképzelésünk szerint alakult a mérkőzés eleje, ám vezetésünk után érthetetlen módon leálltunk. A kapott gól után idegeskednünk kellett, de idegenben nem rossz eredmény a döntetlen.

TATABÁNYA–BUDAÖRS 4–2

Tatabányán a Budaörs nem adta könnyen magát, de így is kétgólos hátrányba került a visszavágóra. A tatabányaiak már a félidőben 2–0-s előnyben voltak, és 3–2-nél ugyan „meleg” volt a helyzetük, a 85. percben szerzett negyedik gól viszonylag kényelmes fórt biztosíthat a visszavágóra.

FC TATABÁNYA–BUDAÖRSI SC 4–2 (2–0)

Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 600 néző. Vezette: Bognár T. (Takács G., Aradi)
TATABÁNYA: Dombai – Almási, Djuric (Böjte, 82.), Hegedűs, Törtei – Huszák, Oláh, Kovács I. – Kis Sz. (Móri, 61.), Weitner, Ferkó (Frank, 76.). Vezetőedző: P. Nagy László
BUDAÖRS: Németh V. – Pleván, Lőrincz, Márton, Rajnay – Csobán, Kaszás (Herczeg, 68.), Lászka (Kleiber, 82.), Lattenstein (Papp G., 69.), Sánta – Tüske. Vezetőedző: Bekő Balázs
Gólszerző: Hegedűs N. (1–0) a 27., Djuric (11-esből, 2–0) a 37., Lőrincz (2–1) a 47., Oláh (3–1) a 60., Lattenstein (11-esből, 3–2) a 68., Kovács I. (4–2) a 86. percben
Kiállítva: Kovács I. (második sárga lap után) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
P. Nagy László: – Örülök az eredmény miatt, egyben dühös is vagyok a hibáink miatt. Nem értem, a félidőben mi történt, és nem a csapatomnál!
Bekő Balázs: – Óriási ütközet volt, megvoltak a lehetőségeink, amelyekből rúgtunk is gólokat, a feljutás kérdése még, úgy gondolom, nyitva. Hiányérzetem csak azért lehet, mert három pontrúgásból kaptunk gólt – és ebből lehet a legkönnyebben felkészülni.

OSZTÁLYOZÓK AZ NB III-ÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Rákosmente KSK (Mátra 5.)–Veresegyház VSK (Pest 1.) 3–2
Gólszerző:
Less T. (25., 63.), Kovács I. (56.), ill. Huszai (11.), Kozma D. (58.)

Tiszafüredi VSE (Jász-Nagykun-Szolnok 1.)–Létavértes (Tisza 5.) 0–3
Gólszerző:
Berdó (62., 67., 90.)

Tápé ESK (Csongrád 1.)–Cigánd SE (Tisza 4.) 0–3
Gólszerző:
Varga (9.), Boldog (12.), Templfi (29.)

Szikszó-Tomor-Lak (Borsod 1.)–FC Tiszaújváros (Tisza 3.) 2–4

Markaz FC (Heves 1.)–Dunaharaszti MTK (Alföld 4.) 2–2

Tököl VSK (Alföld 5.)–SE Kemecse (Szabolcs-Szatmár 1.) 1–0
Gólszerző:
Langó (72.)

Kiskunfélegyházi TK (Bács-Kiskun 1.)–MTK II (Mátra 4.) 0–10
Gólszerző:Vass P. (5), Varga Sz. (3), Batizi-Pócsi (2)

Jászapáti VSE (Duna 5.)–Úrkút SK (Veszprém 1.) 5–2
Gólszerző:
Kotula (19., 29.), Vén (22.), Dragóner (43., 70.), ill. Marics M. (42.), Csörnyei (73.)

Nagyatád FC (Dráva 3.)–Kőszegi SK (Vas 1.) 2–0
Gólszerző:
Galamb (34.), Csongár (40.)

Pécsvárad Spartacus SK (Baranya 1.)–Szentlőrinc SE (Dráva 4.) 4–1

Ikarus BSE (Budapest 1.)–Diósdi TC (Duna 3.) 2–6
Gólszerző:
Horváth K. (10.), Kasinszky (13.), ill. Mojzer (29., 71.), Kovács Zs. (39., 52.), Králik (43.), Szabó P. (68. – öngól)

Balatonfüredi FC (Bakony 4.)–NKSE Balatonszárszó (Somogy 1.) 6–0
Gólszerző: Kovács G. (31., 56., 60.), Bognár P. (69.), Babik (77., 86.)

Velence (Fejér 1.)–PMFC-Matias II (Dráva 5.) 1–3
Gólszerző:
Szarka (8.), ill. Kővári (7., 30.), Horváth G. (75.)

Maglódi TC (Mátra 6., második legjobb hatodik)–Kecskéd KSK (Komárom-Esztergom 1.) 8–0
Gólszerző:
Weisz (2., 28.), Vincze L. (23., 45.), Lovrencsics B. (39., 43.), Rudolf K. (79.), Kerner (88. – öngól)

Videoton FC II (Duna 4.)–HG Logistic Győrszemere (Győr-Moson-Sopron 1.) 4–1
Gólszerző: Papp M. (12.), Hudák (45.), Zsótér (70., 75.), ill. Germán (23.)

Újbuda FC (Bakony 5.)–Zalaszentgróti VFC (Zala 1.) 2–1
Gólszerző:
Németh A. (65.), Kun (94.), ill. Láncz (92.)

Majosi SE (Tolna 1.)–Mosonmagyaróvár (Bakony 3.) 1–1
Gólszerző:
Máté B. (88.), ill. Schmatovich (70.)

JÚNIUS 9., VASÁRNAP
Méhkeréki SE (Békés 1.)–Várfürdő-Gyulai Termál FC (Alföld 3.)
REAC (Mátra 3.)–Berkenye SE (Nógrád 1.)
Ebes KKSE (Hajdú 1.)–Körmendi FC (Bakony 6., legjobb hatodik)
Az elöl szereplő csapatok az első meccsen hazai pályán szerepelnek. A visszavágókat június 15-én 17 órától játsszák, kivéve a Berkenye–REAC meccset, amelyre 16-án 17 órától kerül sor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik