NB II: ismét futballozik a télen pályaedzővé lett védő

Vágólapra másolva!
2013.05.21. 15:01
A 39 esztendős Balogh Pál a Ceglédi VSE játékosaként tavaly októberben olyan súlyosan megsérült a Dunakanyar-Vác elleni mérkőzésen, hogy az őszi szezon hátralévő részét ki kellett hagynia. Télen Kis Károly hívására Szolnokra szerződött, és pályaedző lett, azonban a sok sérülés miatt tavasszal ismét futballcipőt húzott, és már öt mérkőzésen pályára is lépett.

„Tavaly nyáron úgy volt, hogy szerződést hosszabbítok a Szolnokkal, ám a felkészülés első napján kiderült, hogy mégsem számít rám a szakvezető” – elevenítette fel a szolnoki klub honlapján a 2012 nyarán kezdődő történetet a jelenleg pályaedző-játékos státuszban lévő Balogh Pál.

„Kapóra jött a szomszéd ceglédiek invitálása, így odaszerződtem. Azonban október 13-án, Vácott súlyos sérülést szenvedtem, és január közepéig szóba se kerülhetett, hogy edzésbe álljak. A várakozás alatti őszi szereplés miatt eközben decemberben jókora változások történtek Szolnokon. Néhány nappal karácsony előtt megkeresett egykori edzőm, Kis Károly, hogy ő lett a szolnoki csapat szakvezetője, és szeretné, ha én lennék az egyik segítője. Egyetlen pillanatig sem gondolkodtam a visszatérésen, örömmel jöttem haza.

A ceglédiek még ahhoz is hozzájárultak, hogy a látszat kedvéért vissza is igazoljak Szolnokra. Bár ekkor még szó se volt róla, hogy akár játékosként is számít rám a klub, amint lehetett, edzésbe álltam. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a sérülések miatt szintén lábadozó társammal, Antal Gáborral együtt mi is kerettagok lettünk, majd eljött a pillanat, hogy újra pályára léptünk. Balmazújvárosban a szünetben küldött pályára a mester, attól kezdve végig ott voltam az Orosháza, a Fradi II, a DVSC-DEAC és a Honvéd II elleni győztes csapatban. Úgy érzem, jól ment a játék, a rutin sokat segített a visszailleszkedésben, de nem álmodozok. Amíg szükség van rám, játszom is, de már elsősorban inkább edzősködni szeretnék.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik