NB II: Jasarevic elhagyja a ZTE-t, Pápán folytatja

Vágólapra másolva!
2013.02.07. 11:31
A másodosztályú ZTE labdarúgócsapatának 21 esztendős játékosa, Jasarevic Mahir a tavaszt az élvonalbeli Lombard Pápánál tölti, helyére az egerszegiek szeretnének még játékost igazolni.

A szerdai, Andráshida elleni 1–1-re végződő edzőmérkőzésen már nem lépett pályára a ZTE-ben Jasarevic, aki viszont a pápaiaknál játszott, méghozzá az U21-es válogatott ellen. A játékossal kapcsolatban eldőlt, hogy a tavasszal Pápán futballozik.

„Jasarevic ügyében közös döntés született – mondta a zaol.hu-nak a mérkőzés után Preisinger Sándor vezetőedző. – Ez egy lehetőség számára, hogy megmutassa magát egy osztállyal feljebb, bár ezzel eggyel kevesebben lettünk. De bízom benne, hogy lesz még érkezőnk is, hiszen ránk fér az erősítés.”

Erősítés lehet az ősszel még Veszprémben futballozóVágó Levente, aki az Andráshida elleni edzőmérkőzésen a második félidőben kapott lehetőséget. Esetleges leigazolásáról a napokban várható döntés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik