Haladás: súlyos sérülés; Pakson tesztelik a középpályást

Vágólapra másolva!
2013.01.14. 10:21
Szerda óta készül a tavaszi szezonra az NB II Nyugati csoportjában szereplő Szombathelyi Haladás II., amely Fider Ádámot sérülés miatt hosszú hetekre elveszítette, Horváth Detre pedig az NB I-es Paksnál szerepel próbajátékon – adta hírül a haladas.hu.

Miután az NB II-es csapat nagy része egyúttal az NB I-es keret tagja is, a Szombathelyi Haladás II vezetőedzője, Tóth László15-16 fős gárdával alapoz a tavaszi szezonra.

„Sajnos Fider Ádám rögtön az első edzésen, egy ártalmatlan labdázgatást követően a jobb lábán oldalszalag-szakadást szenvedett, körülbelül hat hétig nem számíthatok rá– mondta Tóth László a haladas.hu-nak.– Horváth Detre az NB I-es Paksnál szerepel próbajátékon, Zsirai Martin és Hanzl Máté pedig jelenleg a Haladás felnőttcsapatával készül. Ami Detrét illeti: ősszel többször is volt vele gond, meglátjuk, hogy alakul a jövője. amennyiben visszatér hozzánk, le kell ülnünk átbeszélni a dolgokat.”

„Jövő hét elején viszont két fiatal támadót tesztelünk. Az is biztosnak látszik, hogy a legtehetségesebb U17-es futballistáink közül néhányan – Rácz, Grabant, Hegedűs – szóhoz jutnak a téli edzőmérkőzéseinken. A héten az egyetemen gyorsasági felmérésen vettünk rész, az eredmény szerint meglehetősen fürge csapat vagyunk, tehát ezzel nem lehet problémánk a tavasszal” – tette hozzá a Haladás II vezetőedzője.

Mindeközben javában alakul az első csapat felkészülési programja, amit alábbi táblázatunkban tekinthet át.

 

A HALADÁS TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Január 25. 15.00 óra, Bécs
Admira-Wacker–Haladás
Január 26., 11.00
Haladás–ZTE
Január 30. 14.00
Ajka–Haladás
Február 2. 11.00
Haladás–Veszprém
Február 6. 11.00
Sopron–Haladás
Február 9.
Mattersburg (osztrák)–Haladás
Február 14. 11.00
Sopron–Haladás
Február 16. 11.00
Haladás–Gyirmót
Február 20. 13.00
Veszprém–Haladás

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik