NB II: az Amerikába vágyó Magasföldi feljutna a Gyirmóttal

Vágólapra másolva!
2012.07.08. 08:17
Címkék
Nem is oly rég még azt lehetett hallani, Magasföldi József kipróbálja magát az amerikai bajnokságban. Az országváltás elmaradt, ám továbbra is témát jelentett, hogy a huszonhét esztendős labdarúgó a Pakson még két évig élő szerződése ellenére csapatot válthat. Szóba került, szívesen látná a Ferencváros, hallani lehetett a Siófok érdeklődéséről, végül aztán a Med-Sport Kft. segítségével három évre a Gyirmót FC lett az új klubja, amely évek óta szeretne felkerülni a legjobbak közé.

„Hogy miért éppen a Gyirmótot választottam? – kérdezett vissza szombat délután Magasföldi József, miután végignézte új csapata Ménfőcsanak elleni felkészülési találkozóját, amelyen a megyei együttes 25–1-es vereséget szenvedett... – Azért, mert a Paks is kapott egy gazdaságilag elgondolkodtató ajánlatot, valamint nekem is szimpatikus volt az, amit a gyirmóti vezetők felvázoltak. Igenis komoly kihívásnak érzem, hogy története során először az élvonalba segítsem a klubot. Persze, a mester, Csank János személye is sokat jelentett. Tizennyolc éves voltam, amikor a Videotonban először futballoztam a keze alatt, és bár az a hír járta róla, hogy inkább az idősebb játékosokat favorizálja, folyamatosan éreztem a bizalmát. Aki dolgozott már vele, tanúsíthatja, hihetetlen munka van nála, ami ha alázattal is párosul, valami egészen jó is kisülhet belőle.″Magasföldi József, miután végignézte új csapata Ménfőcsanak elleni felkészülési találkozóját, amelyen a megyei együttes 25–1-es vereséget szenvedett... – Azért, mert a Paks is kapott egy gazdaságilag elgondolkodtató ajánlatot, valamint nekem is szimpatikus volt az, amit a gyirmóti vezetők felvázoltak. Igenis komoly kihívásnak érzem, hogy története során először az élvonalba segítsem a klubot. Persze, a mester, Csank János személye is sokat jelentett. Tizennyolc éves voltam, amikor a Videotonban először futballoztam a keze alatt, és bár az a hír járta róla, hogy inkább az idősebb játékosokat favorizálja, folyamatosan éreztem a bizalmát. Aki dolgozott már vele, tanúsíthatja, hihetetlen munka van nála, ami ha alázattal is párosul, valami egészen jó is kisülhet belőle.″

Magasföldi József nem tagadja, szívesen igazolt volna Amerikába (a paksiak Pécs elleni mérkőzésén megnézték őt az érdeklődők, azóta azonban nem jelentkeztek), de azt is elismeri, nem lett volna ellenére az sem, ha Siófokon folytatja pályafutását.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY CSANK JÁNOS GYIRMÓTI TRÉNER MIT VÁR MAGASFÖLDI JÓZSEFTŐL, ILLETVE HOGY A KÖZÉPPÁLYÁS HOGYAN LÁTJA AZ ERŐVISZONYOKAT AZ NB II-BEN, KERESSE A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik