Shaw villanásának köszönhetően a táblázat élére ugrott a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2008.11.03. 20:57
Címkék
A DVSC-DEAC hazai pályán 1–0-ra kapott ki a Ferencvárostól az NB II Keleti csoportjának 13. fordulójában, ezzel a zöld-fehérek a táblázat élére álltak. A győztes gólt Paul Shaw szerezte a mérkőzés 31. percében. A találkozón két debreceni játékost is sérülés miatt kellett lecserélni.
Paul Shaw (jobbra) kapura fordult, és a következő pillanatban már vezetett a Ferencváros
Fotó: Meggyesi Bálint
Paul Shaw (jobbra) kapura fordult, és a következő pillanatban már vezetett a Ferencváros
Paul Shaw (jobbra) kapura fordult, és a következő pillanatban már vezetett a Ferencváros
Fotó: Meggyesi Bálint
Paul Shaw (jobbra) kapura fordult, és a következő pillanatban már vezetett a Ferencváros

Két és fél év elteltével tért vissza Debrecenbe a Ferencváros, melynek játékosai azzal a tudattal léphettek pályára, hogy ha győznek, átveszik a vezetést a tabellán.

Ennek ellenére a zöld-fehérek nem rontottak neki a Debrecen második csapatának, az első negyed órában csak szögletekig jutottak, de ezek nem jelentettek veszélyt a hazai kapura. A másik oldalon Szilágyi Péter került helyzetbe, de addig forgolódott, míg végül Dragóner Attila becsúszva szerelni tudta.

Kondás Elemérnek, a DVSC-DEAC vezetőedzőjének ezután Huszák Tamás sérülése okozott gondot, aki nem tudta folytatni a játékot, így a hazaiak már a 22. percben kihasználták első cserelehetőségüket.

A 31. percben újabb csapás érte a vendéglátókat, ugyanis a Ferencváros megszerezte a vezetést. Tóth Bence ívelt középre a bal oldalról, Paul Shaw levette a labdát, eltolta a vele szemben álló két védő előtt, majd 12 méterről laposan a hálóba lőtt. 0–1.

Szinte azonnal egyenlíthetett volna a „kis” Loki, azonban Urbin Péter nagy helyzetben gyengén találta el a labdát, ráadásul pont Michael Williams kezébe emelt. A félidő végén még egy nagy lehetőség adódott a hazaiak előtt, de Spitzmüller István a tizenhatos vonaláról egy méterrel a bal alsó sarok mellé lőtt szabadrúgásból.

Alig telt el tíz perc a második játékrészből, amikor újabb kényszerű cserét kellett végrehajtania a Debrecennek, ráadásul ezúttal az a Máté Péter volt a szerencsétlenül járt játékos, aki csak nem rég tért vissza sokadik, súlyos sérülését követően.

Nem sokkal ezután Urbin forgolódott a vendégek büntetőterületén belül, majd a bal kapufánál feltűnő Rezes Lászlóhoz emelt, aki azonban néhány centivel lemaradt a labdáról, így oda lett a nagy helyzet.

A hátra lévő időben a Ferencváros már nem igazán erőltette a támadást, a Debrecen viszont nem tudta ezt kihasználni, komoly helyzetig sem jutottak a hajdúságiak. Az utolsó percben aztán meghűlt a vér a ferencvárosi szurkolók ereiben: Fodor Marcell ívelt középre egy szabadrúgást, Williams nem tudta sem megfogni, sem kiütni a labdát, amely így a gólvonal előtt pattogott, de Dragóner végül felszabadított.

Így maradt a 0–1, győzött tehát a Ferencváros, amely ezzel az első helyre állt a Keleti csoportban.

NB II, KELETI CSOPORT


Helyszín: Debrecen
Nézőszám: 5000
Játékvezető: Varga László
Asszisztensek: Kelemen Attila, Fehér Gyula

A KEZDŐCSAPATOK
DVSC II-DEAC FERENCVÁROS
Verpecz Williams
Németh Á. Fülöp
Máté P. Dragóner
Fodor Csiszár
Korhut Szkukalek
Huszák Zsivóczky
Czanik Morrison
Spitzmüller Lamine
Rezes Tóth B.
Urbin Shaw
Szilágyi Pölöskey
Vezetőedző: Vezetőedző:
Kondás Elemér Bobby Davison

Gólszerző: Shaw (31.)
Csere: Huszák helyett Bódi (22.), Máté h. Kardos (56.), Szilágyi h. Nagy R. (70.), ill. Zsivóczky h. Fitos (70.), Shaw h. Pisanjuk (87.)
Sárga lap: Tóth B. (69.), Szkukalek (90.)

AZ ÁLLÁS

1. Ferencvárosi TC 13 9 3 1 37–9 +28 30
2. Bőcs KSC 13 9 2 2 34–11 +23 29
3. Ceglédi VSE 13 7 4 2 20–15 +5 25
4. DVSC II-DEAC 13 7 2 4 26–19 +7 23
5. BKV Előre SC 13 5 5 3 22–18 +4 20
6. Szolnoki MÁV-Mondi 13 5 4 4 18–21 –3 19
7. Makó FC 13 5 3 5 26–25 +1 18
8. MTK Budapest II 13 5 3 5 18–20 –2 18
9. Kazincbarcika 13 4 5 4 19–22 –3 17
10. Békéscsaba 13 5 1 7 24–35 –11 16
11. Baktalórántháza 13 5 1 7 15–27 –12 16
12. Vác-Újbuda 13 4 4 5 32–26 +6 16
13. Vecsés FC 13 3 5 5 23–23 0 14
14. Jászberényi SE 13 2 4 7 18–24 –6 10
15. ESMTK 13 2 3 8 19–27 –8 9
16. Tököl 13 2 1 10 14–43 –29 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik