Négy góllal nyert Csertői Aurél csapata otthon az ESMTK ellen

Vágólapra másolva!
2007.10.12. 21:48
Nagyarányú győzelmet aratott a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata a másodosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjában otthon az ESMTK ellen. A hazaiak az utolsó húsz percben döntötték csak el végleg a mérkőzést.
Balassa Péter (jobbra) szerezte az első szombathelyi gólt
Balassa Péter (jobbra) szerezte az első szombathelyi gólt
Balassa Péter (jobbra) szerezte az első szombathelyi gólt
Balassa Péter (jobbra) szerezte az első szombathelyi gólt

Gyorsan vezetést szerzett a szombathelyi gárda a fővárosi csapat ellen, hiszen Balassa az első negyedóra végén bevette Bonica kapuját.

A vendégek ennek ellenére bátran játszottak, de ahelyett, hogy egyenlítettek volna az első félidő hajrájában Vörös megduplázta a Csertői-csapat előnyét.

A szünet után tíz perc sem telt el, amikor Tóth és Füzi Krisztién került összetűzésbe egymással, aminek az lett a vége, hogy mindkét játékost piros lappal jutalmazta Kiss játékvezető.

A folytatásban aztán Pölöskei volt eredményes e hetvenedik percben, és ezzel a csereként beállt támadó gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést.

A találkozó hajrájában három gól is esett. Ezek közül az első kettőt a hazaiak szerezték Subicz és Baráth révén, míg a fővárosiak közül Szőke talált be tizenegyesből és ezzel kialakította az 5-1-es végeredményt.

A Haladás így pontszámban beérte a Nyugati csoportot vezető Pápát, és át is vette a vezetést a bajnoki tabellán.

LABDARÚGÓ NB II, 10. FORDULÓ, NYUGATI CSOPORT

SZOMBATHELYI HALADÁS – ESMTK 5–1 (2–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Szombathely, 3500 néző. Vezette Kiss N. (7) (Kepe, Nagy I. A.)
SZOMBATHELY: Nagy G. 0 – Schimmer 5 (Baráth 6, 32.), Subucz 6, Balassa 6, Tóth P. 5-2=3 – Nagy G. 6, Vörös P. 6, Kovács Zs. 6, Sipos N. 7 – Hujber 4 (Pölöskei 6, 50.), Mihalecz 5 (Finta -, 60.). Vezetőedző: Csertői Aurél
ESMTK: Bonica 5 – Czakó 5, Marosfalvi 5, Geraldo 5, Kővári 4 – Oletics 5 (Szőke L. -, 70.), Füzi K. 5-2=3, Farkas A. 5, Tvaruska 5 (Lázár -, 60.) – Újhegyi 4, Vörös D. 4. Vezetőedző: Menczeles Iván
Gólszerző: Balassa (15.), Vörös P. (44.), Pölöskei (70.), Subicz (80.), Baráth (89.), Szőke 11-esből (91.).
Kiálíltva: Tóth P., Füzi Krisztián (dulakodásért, 55.)
Mestermérleg
Csertői Aurél: – Nincs üldözési mániám, de amikor így kisárgázzák és kiállítják játékosaimat, akkor el kell gondolkodnom, hogy mindez véletlen-e.
Menczeles Iván: – Jóiramú mérkőzésen, nyílt sisakkal játszottunk, de az ellenfél jól kontrázott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik