Még egy kedvenc visszatérhet: Lisztes ismét az Üllői úton edzett

Vágólapra másolva!
2007.09.04. 14:53
Kedden délelőtt hosszú idő után ismét az Üllői úton edzett Lisztes Krisztián. A Ferencváros középpályása az elkövetkező napokban is a zöld-fehérekkel készül majd, szerződéskötésről azonban egyelőre még nem esett szó - adta hírül a Fradi hivatalos honlapja a 100%Fradi című újság értesüléseire hivatkozva.
Lisztes Krisztián keményen edz
NS-archív
Lisztes Krisztián keményen edz
Lisztes Krisztián keményen edz
NS-archív
Lisztes Krisztián keményen edz

"Örömmel jöttem az Üllői útra, hiszen köztudottan kötődöm a klubhoz" - nyilatkozta Lisztes a lapnak, majd hozzátette egyelőre semmi másról nincs szó, minthogy tréningeken vesz részt a klubnál.

"Egy esetleges szerződésről még nem beszéltünk" - folytatta a középpályás utalva arra, hogy továbbra is bizonytalan jövője.

Mindenesetre Lisztes elárulta kissé belefáradt abba, hogy külföldön próbálkozik - mostanában inkább sikertelenül, mintsen eredményesen.

"Bárhová nem szeretnék külföldre igazolni, az sem kizárt, hogy itthon folytatnám a pályafutásomat, de erről csak akkor érdemes beszélni, ha teljesen utolérem magam."

"Ezt most még nem tudom megmondani, hogy mennyi időt vesz igénybe, remélem, mielőbb tökéletes állapotba kerülök."

A Ferencvárosnak természetesen óriási szüksége lenne az egykori válogatott irányítóra. Túl azon, hogy Lisztes talán még 50%-os állapotban is hasznára tudna lenni a másodosztályú csapatnak, a szurkolók is biztosan szívesebben (és többen) látogatnának ki az Üllői útra Fradi-meccsre.

Lisztes Krisztián 1993 őszén, 17 évesen debütált a Ferencvárosban, és 1996 végéig játszott a zöld-fehéreknél. Három és fél év alatt kétszer bajnok lett, és két kupagyőzelmet ünnepelhetett, tagja volt 1995 őszén a Bajnokok Ligája csoportkörében a legjobb 16 között szereplő csapatnak, ő rúgta Zürichben a Grasshoppers ellen az FTC történetének első BL-gólját.

VIDEÓ - EGY FELEJTHETETLEN MÉRKŐZÉS (GRASSHOPPERS-FERENCVÁROS 0-3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik