NB II: idegenben nyert a Haladás, otthon a Makó

Vágólapra másolva!
2007.04.09. 23:46
Címkék
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Nyugati csoportban listavezető Haladás idegenben nyert, méghozzá a Kaposvölgye Nagyberki vendégeként. A Keleti csoportban a Makó hazai pályán két góllal bizonyult jobbnak a Budafoknál.

Az NSO ajánlja:

Az NSO ajánlja:

A Haladás gólnélküli első felvonást követően Rajos 56. percben szerzett góljával gyűjtötte be az újabb három bajnoki pontot.

A szombathelyiek 15. győzelmüket aratták a szezonban, a hatodikat vendégként. Miután a Felcsút a fordulóban hazai pályán kapott ki a Siófoktól, a Haladás hárompontos előnnyel áll a tabellán a két említett rivális előtt.

A 12. helyen álló Kaposvölgye kilencedszer kapott ki, negyedszer pályaválasztóként.

Makón a hazaiak korán megszerezték a vezetést, de a vendégek a félidő közepén egyenlíteni tudtak. A szünet előtti hajrában aztán visszavette a vezetést a makói gárda a közepes színvonalú találkozón. A megnyugtató, kétgólos különbséget az a Hadár állította be a második félidő elején, akit a 72. percben kiállítottak.

A vendégek azonban az emberelőny ellenére sem tudtak közelebb kerülni a hazaiakhoz. A vendégek edzője, Gelei Károly szerint a játékvezető igencsak a hazai csapatnak fújt a mérkőzésen.

A 13. helyen álló, kiesés elől menekülő Makó ötödször nyert a szezonban, harmadszor pályaválasztóként. A Budafok 12-szer kapott ki, nyolcadszor idegenben, így a 14. helyen állnak, egy hellyel és a most összeszedett hárompontos hátránnyal áll legyőzője mögött.

NB II, MÁSODOSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

KELETI CSOPORT, 20. FORDULÓ:
MAKÓ FC – BUDAFOK 3–1 (2–1)
Makó, 700 néző. Vezette: Berettyán P. (7) (Beidek, Kiss Z.)
MAKÓ: Czirbus 6 – Szamosszegi 5, Mórocz 6, Bakos Á. 6 – Csamangó 5 (Fülöp –, 70.), Szűcs D. 5, Varga R. 5 (Kulacsik –, 61.), Magyar 6, Bány 7 (Kiss K. –, 76.) – Zakar 6, Hadár 7–2=5. Vezetőedző: Kolozsvári János
BUDAFOK: Dombai 6 – Fejős 5, Kővári 6, Szigeti 5 – Lázár 5, Újhegyi 6, Sipos 5, Schmatovich 0 (Urbán 5, 20.), Ezechi 6 (Máté –, 73.) – Koltai 5, Lovrencsics 6. Vezetőedző: Gelei Károly
Gólszerző: Bány (4. p.), Lázár (19. p.), Magyar (44. p.), Hadár (50. p.)
Kiállítva: Hadár (72. p.)
NYUGATI CSOPORT, 20. FORDULÓ:
KAPOSVÖLGYE NAGYBERKI – HALADÁS 0–1 (0–0)
Nagyberki, 400 néző. Vezette: Gergely S. (8) (Szalai Zs., Deutsch Sz.)
KAPOSVÖLGYE: Strublics 6 – Jagodits 5, Vinicius 6, Beciri 6, Gellér 6 – Szabó Sz. 5 (Kővári –, 73.) , Tereánszki-Tóth 6 (Dede –, 85.), Kollega K. 6, Lakatos 6 – Tachie 5 (Kerek –, 67.), Horváth Gy. 6. Vezetőedző: Horváth Lajos
HALADÁS: Sipos G. 6 – Guzmics 5, Subicz 6, Balassa 6, Tóth P. 6 – Kovács Zs. 5, Kaj 6, Rajos 6, Hegyi 5 (Sipos N. –, 80.) – Andorka 5 (Schimmer –, 88.), Mihalecz 5. Edző: Artner Tamás
Gólszerző: Rajos (56.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik