Hosszabbított saját nevelésű védőjével a DVTK

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.04.14. 18:06
Bárdos Bence 2028-ig hosszabbított (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK három évvel meghosszabbította a 27 esztendős Bárdos Bence idény végén lejáró szerződését.

„Ahogy már többször elmondtam, az értékeinket szeretnénk a sorainkban tudni a jövőben is, ezért az idők során meghatározó játékossá váló Bárdos Bence szerződését 2028 nyaráig meghosszabbítottuk – mondta Horváth Csenger sportigazgató a DVTK honlapjának. – Megállás nélkül elemezzük a keret tagjainak teljesítményét, és a mért adatokon is látszik, hogy védőnk folyamatosan javuló teljesítményt nyújt. A saját nevelésű játékos nagy értékünk, mert magas, kiváló hozzáállású ballábas belső védőként minőséget képvisel a szűk magyar piacon. A stílusváltás következtében még inkább érvényre juthatnak az erényei, és a domináló játék során tovább tud fejlődni. Nemcsak védekezésben, hanem játéképítésében is előrelépést várunk tőle, mert rendelkezik az ehhez szükséges minden adottsággal.”

„A klubvezetéstől rendkívül pozitív visszajelzést kaptam a szerződéshosszabbítási ajánlattal, egy pillanatig nem gondolkodtam, hogy elfogadom-e – fogalmazott Bárdos Bence, miután aláírta a papírokat. – Igyekszem a pályán meghálálni a bizalmat, illetve azon kívül is segíteni a hozzám hasonló, saját nevelésű fiatalokat, hogy ők is megragadjanak az élvonalban. Tizenhárom évesen, 2011 nyarán érkeztem Ózdról Diósgyőrbe, és szépen végigjártam a korosztályokat. Az U19-es csapatban végre elkerültek a sérülések, végigjátszottam a teljes idényt, és Vitelki Zoli bácsi felkészített a felnőttfocira. Végül Bódog Tamás adott először lehetőséget az élvonalban egy debreceni mérkőzésen 2017 őszén, de ekkor még nem tudtam folyamatosan megállni a helyem az élvonalban. Ezért kölcsönben töltöttem két évet Szolnokon, és ugyan már az első után is jöttem volna vissza, de úgy érzem, ez az időszak és az akkor szerzett tapasztalatok nélkül ma nem járnék ott, ahol. Végül a kiesést követően tértem vissza Diósgyőrbe, így én is tagja lehettem a rekordpontszámmal feljutó csapatnak. Ezzel együtt hatalmas fordulópontot jelentett a karrieremben, amikor Kuznyecov Szergej belső védőt faragott belőlem. Ezen a poszton sokkal magabiztosabbnak érzem magam a pályán, és időközben sikerült annyi rutint összeszedni, hogy az OTP Bank Ligában is megálljam a helyem. Bízom benne, hogy év végén sikerül az első ötben, esetleg az első négyben végezni, ami Valdas Dambrauskas játékfilozófiájának megvalósításával sikerülhet is.”

Bárdos Bence Ózdon született, és ott kezdett futballozni is. A DVTK U14-es csapatában kezdődött a diósgyőri pályafutása, majd sorban végigjárta a korosztályokat, egyedül az U17-et hagyta ki sérülés miatt. 2017-ben debütált az NB I-ben, ahol azóta összesen 36 alkalommal lépett pályára, emellett kilenc kupameccsen is viselte a diósgyőri mezt. Közben két évet kölcsönben játszott Szolnokon, visszatérése óta pedig néhány hónaptól eltekintve alapembere a DVTK-nak, már 99 bajnoki mérkőzésen szerepelt a csapatban. Bal oldali, majd belső védőként is gólerős, elsősorban rögzített helyzetek után veszélyezteti az ellenfelek kapuját, idén három gólnál jár, ősszel duplázott Győrben, tavasszal pedig a ZTE kapuját vette be.

 

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
1 órája

Komáromi György hazatérhet, ezek a klubok érdeklődnek iránta – NS-infó

Labdarúgó NB I
17 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
20 órája

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
21 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
21 órája

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
22 órája

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 13:31

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40
Ezek is érdekelhetik