DVSC: Állok a kihívások elé! – Baranyai Nimród

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.03.02. 11:03
Baranyai Nimród (jobbra) fegyelmezetten betartja a taktikai utasításokat (Fotó: Kovács Péter)
Baranyai Nimród Kusnyír Erik súlyos sérülése miatt került be a DVSC kezdőcsapatába, de a saját nevelésű védő áll a kihívások elé.

 

Megkapta a lehetőséget. Kusnyír Erik keresztszalag-szakadás miatt hosszú időre kidőlt a debreceni védelem jobb oldaláról, így Baranyai Nimród játszott a helyén az utóbbi időszakban. A 20 éves védő a legutóbbi öt tétmérkőzésen egyaránt a kezdőcsapatban kapott helyet, véljhetően a szombati Mezőkövesd elleni bajnokin is az első perctől ott lesz a pályán. 

„Mindenképpen azzal szeretném kezdeni, hogy mihamarabbi felépülést kívánok Kusnyír Eriknek – mondta lapunknak a Debrecen saját nevelésű hátvédje. – A sérülése miatt lehetőséget kaptam, és úgy érzem, hogy jó teljesítményt nyújtottam az eddigiekben. Remekül érzem magam, állok a kihívások elé. Hogy bent maradhatok-e hosszú távon a kezdőcsapatban? Ez még a jövő zenéje, a lényeg az, hogy hétről hétre jó játékkal segítsem a Debrecent. A feladatat adott, élnem kell a lehetőséggel.”

A Debrecen szerdán este hazai pályán szenvedett vereséget tizenegyes-párbaj után a Ferencvárostól, így búcsúzott a Magyar Kupától. A Loki szombaton a bajnokságban javíthat, szintén hazai pályán fogadja a Mezőkövesdet. Míg a DVSC a nemzetközi kupaindulásért harcol, addig a kieső helyen lévő Mezőkövesdnek a bennmaradás a célja. Ennek ellenére két csapat legutóbbi összecsapását novemberben 2–1-re a kövesdiek nyerték.

„Nehéz bármit is mondani, százhúsz percnyi küzdés után elképesztően rossz érzés kiesni a kupából… Azonban már a Ferencváros elleni meccs másnapjától a Mezőkövesd elleni mérkőzésre koncentráltunk, nehéz összecsapás vár ránk, ugyanis ellenfelünk az életéért küzd. Mivel nem olyan régen nevezték ki az új vezetőedzőt, fogalmam sincs, hogy mit várjak tőlük, nem tudom, hogy mit játszanak, bár nézve a legutóbbi mérkőzésüket bátran letámadtak, kíváncsi vagyok, hogy ellenünk is így tesznek-e. Nekünk csak magunkkal kell foglalkozunk, a lényeg, hogy otthon tartsuk a három pontot.”

Baranyai Nimród 2023 tavaszát kölcsönben Mezőkövesden töltötte, akkor három bajnokin lépett pályára (Kisvárda 1–1, Kecskemét 1–0, Paks 6–1).

„Gyorsan eltelt az a fél év, jó volt új játékosokat és új öltözőt megismerni, bár játékpercek szempontjából nem volt annyira pozitív. Azonban próbáltam kiragadni a mezőkövesdi időszakból is a pozitívumokat, és ami jó volt, azt tovább vinni. Nem igazán tartom onnan senkivel a kapcsolatot, egyedül Cseri Tamással szoktam néha beszélgetni.”

Egyelőre nem sikerült csodát tennie Mezőkövesden Milan Milanovicsnak. Márpedig ha a borsodi együttes a következő idényben is az első osztályban akar szerepelni, gyorsan el kellene kezdenie a pontgyűjtést. Jó esély kínálkozik rá a szerdai, éjszakába nyúló MK-csata miatt vélhetően elcsigázott DVSC otthonában.

Bereczky Attila

NS-TIPP

23. FORDULÓ
Szombat
12.30: DVSC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)
14.30: Kisvárda–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
18.45: DVTK–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Vasárnap
14.00: MTK–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
16.30: Ferencvárosi TC–Kecskemét (Tv: M4 Sport)
19.00: Újpest–Fehérvár FC

1. Paksi FC22144440–26+1446
2. Ferencvárosi TC21143457–22+3545
3. Fehérvár FC22123742–32+1039
4. Puskás Akadémia2297636–25+1134
5. Debreceni VSC2295831–28+332
6. MTK Budapest2294929–42–1331
7. Kecskeméti TE22931032–34–230
8. Diósgyőri VTK2184934–34028
9. Zalaegerszegi TE22841033–42–928
10. Újpest FC22731227–47–2024
11. Kisvárda22521523–36–1317
12. Mezőkövesd22441420–36–1616
AZ nb i ÁLLÁSa

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik