Paks: Mezei Szabolcs boldog, mert ráérzett a góllövésre

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.12.01. 11:03
null
Érdemes volt Paksra szerződni: Mezei Szabolcs eredményesen futballozik (Fotó: Dömötör Csaba)
Rövid idő alatt kulcsjátékos lett Pakson Mezei Szabolcs, aki abban bízik, csapata az első két hely valamelyikén fordul majd tavaszra.

Úgy tartja a mondás, a tabella nem hazudik. A Paksi FC-nek először a 12. fordulóban volt lehetősége arra, hogy átvegye a táblázaton a vezetést a Ferencvárostól, ám hazai pályán 0–0-át játszott az MTK Budapesttel, így az előzés elmaradt, aztán egy fordulóval később is az élre állhatott volna, azonban 1–0-ra elvesztette a DVSC elleni idegenbeli bajnokit, ezzel maradt a második helyen. Pénteken aztán a Bognár György irányította együttes 4–1-re legyőzte a DVTK-t, az első helyre lépett előre, és meg is tartotta a pozícióját, miután két nappal később a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával, sőt, két ponttal ellépett az egy bajnokival kevesebbet játszó riválisától. Persze, a klubnál tisztában vannak vele, ez csak egy részeredmény, a bajnokságból még rengeteg van vissza, ugyanakkor tizennégy forduló már lement, vagyis a jó indulásnál azért többről van szó.

„Nyilván szerettünk volna jól kezdeni, de arra mi sem gondoltunk, hogy a bajnokság feléhez közelítve ott leszünk majd az első helyen – mondta a paksiak nyáron szerződtetett középpályása, Mezei Szabolcs.   – Kicsit csalóka az állás, valamennyien tisztában vagyunk vele, a Ferencváros milyen szintet képvisel, hogy évek óta a nemzetközi porondon is remekül teljesít, és bár mi sok szempontból »kis halnak« számítunk hozzá képest, a pályán azért ezt lehet kompenzálni. Nem kérdés, jól döntöttem, amikor nyáron Paksra igazoltam, hozzá kell tennem, amikor a klub megkeresett, nem kellett sokat gondolkodnom. Éreztem, az MTK-nál nem kapnék annyi lehetőséget, mint amennyit szeretnék, ráadásul Bognár György korábban rövid ideig már volt az edzőm, így tudtam, amit kér, az passzol a játékomhoz. Úgy jöttem Paksra, be akarom magam verekedni a csapatba, még ha ez nem is lesz egyszerű feladat, minél többet szerettem volna játszani, motivált, hogy jó eredményt érjünk el. Ha valaki az indulás előtt azt mondja, a tizennegyedik forduló után lesz három gólom és öt gólpasszom, biztosan aláírom, már csak azért is, mert a gólokkal korábban hadilábon álltam. Nehéz megmondani, ilyen tekintetben minek köszönhető az előrelépés, talán több olyan játékhelyzet adódik, amikor tiszta lövőhelyzetbe kerülök, a csapattársak pedig akkor is támogatnak, ha rontok.”   

Mezei Szabolcs nyáron nyolc év után úgy távozott az MTK Budapesttől (a 2018–2019-es idényt az NB II-es Békéscsabánál töltötte), hogy 51 bajnokin két gólt szerzett, így valóban szembetűnő, hogy Pakson tizenkét meccsen már három találata van. Azonban nem csak ezért tudott rövid idő alatt alapemberré válni, hanem azért is, mert sokat van játékban, rengeteget dolgozik a középpályán, és nem mellékesen a szabadrúgásai, szögletei ellen nagyon nehéz védekezni. Hogy a folytatás mit hoz, azt egyelőre csak megtippelni lehet, talán elég, ha annyit mondunk, a téli szünet előtt még az Újpesttel, a Ferencvárossal és a Fehérvárral is megmérkőzik a Paks – egyik párharc sem ígérkezik könnyűnek.

„Újpesten mindig jó játszani, rendre kiváló a hangulat, és ha a vasárnapi ellenfelünk mondjuk négy győztes meccs után lenne, éppolyan nehéz bajnoki várna ránk, mint most, amikor négy vereség után fogad bennünket – mondta még Mezei Szabolcs.  – Az újpesti játékosok nem lettek rosszabbak, mint voltak négy fordulóval ezelőtt, amikor egy ponttal mögöttünk a harmadik helyen álltak, de saját magunkra kell koncentrálnunk: a feladat nehéz, de megoldható. Az Újpest mellett ebben az évben még a Fehérvárral is idegenben játszunk, közte pedig a Fradi jön hozzánk, pontszámot inkább nem mondanék, de azt remélem, legalább a második helyen fordulunk majd a tavaszra!”     

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

SZOMBATON
13.00:
Kecskeméti TE–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.30: Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Kisvárda Master Good–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
12.45: Újpest FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.15: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.45: Ferencvárosi TC–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 14 8 4 2 27–15 +12 28
2. Ferencvárosi TC 13 8 2 3 35–16 +19 26
3. Puskás Akadémia 14 6 6 2 23–17 +6 24
4. Debreceni VSC 14 7 2 5 23–19 +4 23
5. Fehérvár FC 14 6 3 5 28–23 +5 21
6. Kecskeméti TE 14 6 2 6 23–23 0 20
7. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21–21 0 20
8. Újpest FC 14 6 2 6 22–28 –6 20
9. MTK Budapest 14 5 3 6 14–23 –9 18
10. Mezőkövesd 13 4 1 8 17–22 –5 13
11. Zalaegerszegi TE 14 3 2 9 17–32 –15 11
12. Kisvárda 14 3 1 10 14–25 –11 10

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik