NB I: jelentősen átalakul a DVTK és az MTK kerete

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 09:17
null
A DVTK is javában edz már (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-es csapatok többségénél hétfőn már a labda is előkerült, a DVTK jól ismert támadóval erősítette meg keretét.

 

A Ferencváros hétfőn már az első nyári mérkőzését is lejátszotta, a legtöbb csapatnál pedig ezen a napon kezdődött a felkészülés. Az NB II-t megnyerő DVTK vezetői mindent megtesznek, hogy a csapat az első osztályban is tényező legyen, így a két kapus, a horvát Karlo Sentic, az ukrán Artem Odincov és a bolgár válogatott védő, Bozsidar Csorbadzsijszki megszerzése után jól ismert támadó, Marin Jurina szerződtetését is bejelentették. A 29 éves bosnyák korábban két és fél idényen keresztül futballozott a Mezőkövesdben, 81 bajnokin 21 gólt szerzett, legutóbb Szaúd-Arábiában légióskodott.

„Régóta kapcsolatban álltam a DVTK-val, s a vezérkar pontosan felvázolta, mit vár el tőlem. Középcsatár vagyok, akinek a gólszerzés a feladata, de emellett igyekszem kivenni a részem a csapatjátékból, akár az ellenfél letámadásából is. Az én felfogásom szerint keményen kell dolgozni az edzéseken, sokat kell futni a meccseken és akkor jönnek a gólok” – nyilatkozta a klub honlapjának a diósgyőriek negyedik nyári igazolása. Egyébként az első edzésen négy kapus és 17 mezőnyjátékos vett részt, közte két nigériai próbajátékos, a 22 éves balhátvéd Godfrey Bitok Stephen és a harminc­éves támadó, Eze Vincent Okeuhie.

Jelentősen átalakul a másik újonc, az MTK Budapest kerete is, a kapus Demjén Patrik, a védő Kádár Tamás, Hej Viktor és Nemanja Antonov átigazolásával egyértelműen tapasztaltabb lesz az együttes, és bár a hétfői edzést a felnőttválogatottal készülő Demjén Patrik, valamint az U21-es csapatnál számításba vett Kata Mihály, Kovács Mátyás és Kosznovszky Márk még érthetően kihagyta, a szombati, Kaposvár elleni felkészülési találkozón már velük is számolhat Horváth Dávid vezetőedző.

Révész Attila, a Kisvárda Master Good sportigazgatója korábban a Nemzeti Sportban elmondta, az előző három idényt a felsőházban záró csapatnak a következő évben a bennmaradás kiharcolása lesz a célja, ezért számítani lehetett arra, hogy a keretbe fiatal, kevésbé ismert játékosok érkezhetnek. Az idény első gyakorlásán a monte­negrói válogatottnál számításba vett Danijel Petkovics és Driton Camaj, valamint az Észak-Macedónia U21-es csapatát erősítő Mario Ilievszki sem volt jelen – ők néhány napos késéssel kapcsolódnak majd be a munkába –, a kapus Kovács Marcell, a védő Lippai Tibor és Branimir Cipetic, valamint a Békéscsabáról érkező támadó, Czékus Ádám viszont már megismerkedhetett a többiekkel.

Hétfőn még csak egy edzést tartott Kecskeméten Szabó István vezetőedző, kedden már két gyakorlás vár a labdarúgókra. Hogy mire lehet képes a KTE a 2023–2024-es idényben, lehetetlen most megmondani, mindenesetre olyan alapemberek, mint Varga Bence, Zeke Márió, Horváth Krisztofer vagy Katona Bálint (valamennyien kölcsönjátékosok voltak) távozása jelentős érvágás. A hétfői tréningen öt új igazolás is jelen volt: a támadó Pálinkás Gergő és Szendrei Ákos, valamint a középpályás Kiss Bence után a diósgyőri védő, Szűcs Kornél és a Győrből érkező kapus, Fadgyas Tamás is a lila-fehérek játékosa lett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik