FTC: újabb két játékos hosszabbított a női csapattal

Vágólapra másolva!
2022.06.07. 21:55
null
Inna Zlidnis (jobbra) újabb egy évig marad a Ferencváros játékosa (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
Szabó Viktória és Csányi Diána után Inna Zlidnis és Czellér Dorottya is meghosszabbította a szerződését az FTC női labdarúgócsapatával – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

Inna Zlidnis 2014-ben érkezett a Ferencvároshoz, az elmúlt nyolc évben öt bajnoki címet és hat Magyar Kupát nyert a csapattal, s eddig négyszer választották meg hazájában, Észtországban az év legjobbjának.

Az életem egyik legjobb döntése volt, amikor nyolc éve Magyarországra jöttem, és itt egymásra találtunk a Ferencvárossal – nyilatkozta a FradiMédiának magyarul a 32 esztendős középhátvéd. – Nagyon örülök, hogy újabb egy évig még képviselhetem a Ferencvárost. Nagy élmény volt ennek a csapatnak tagja lenni és újra bajnoki címet ünnepelni. Újabb esélyt kaptunk, hogy újra kipróbáljuk magunkat a Bajnokok Ligájában, mindenki nagyon vágyik már egy nemzetközi sikerre is. Ha ez a siker meglesz, akkor lehet már beszélni a pályafutásom befejezéséről, de amíg itt vagyok, mindent megteszek annak érdekében, hogy minél többet segíthessek a csapatomnak.”

A 20 éves Czellér Dorottya három évvel ezelőtt, 2019-ben az MTK-tól igazolt a FTC-hez, eddig két bajnoki címet és egy Magyar Kupa-elsőséget ünnepelhetett a zöld-fehérekkel, illetve bemutatkozhatott már a magyar válogatottban is.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik