NB I: Ennek nem lett volna szabad megtörténnie – Egervári

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2022.05.16. 11:02
null
Egervári Sándor (Fotó: Dömötör Csaba)
Nagy csatában dőlt el a labdarúgó NB I 33. fordulójában a kiesés: a DVSC fölött keserű győzelmet arató MTK búcsúzott, míg a Puskás Akadémia vendégeként diadalmaskodó Budapest Honvéd meghosszabbította élvonalbeli tagságát. A mérkőzések után a találkozók főszereplői, valamint a Honvédot és az MTK egyaránt játékosként és edzőként is szolgáló korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor véleményét idézzük.

 

„Sajnálatosnak tartom, hogy két ilyen patinás klub odáig jut, hogy az utolsó fordulóban élet-halál meccset játszik a bennmaradásért – ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Vasárnap a Honvéd és az MTK is a szebbik arcát mutatta, utóbbi eleve kedvezőtlenebb helyzetben volt, de jó volt látni, hogy így is megpróbálta a lehetetlent. A Honvéddal másodedzőként nyertem két bajnoki címet, az MTK-val pedig vezetőedzőként: előbbi bennmaradásának örülök, utóbbi kiesése miatt viszont fáj a szívem! Az előző idényben az MTK stabil középcsapat volt, Michael Boris rengeteg fiatalt épített be, valamiért megszakadt a folyamat, úgyhogy több döntést felül kell bírálni, igaz, külső szemlélőként nem tudhatom, mi miért történt. Az biztos, hogy az utolsó négy meccsre megbízott fiatal edző, Horváth Dávid felhívta magára a figyelmet, de Bognár György kinevezése nagyobb garanciát jelentene a sikerre. A Honvéd tavaly is játszott a tűzzel, hiányolom a klubnál azokat a korábbi játékosokat, akik legalább a tanácsaikkal tudnának segíteni a rutintalan tulajdonosi körnek. Nagyon remélem, egy év múlva az MTK újra az első osztályban játszik majd, a Honvéd pedig úgy szerepel, ahogy a múltja alapján elvárható” – fogalmazott Egervári Sándor, a Bp. Honvéd és az MTK-VM korábbi labdarúgója, edzője.

„Az elmúlt hetekben úgy voltunk vele, ha kiesünk, legalább emelt fővel búcsúzzunk az élvonaltól. A csapat produkciója a legutóbbi három-négy mérkőzésen fordulatot vett, nagyon harcoltunk a bennmaradásért, sajnálom, hogy így alakult. Le kell vonni a tanulságokat az évad történéseiből. Szeretnék a következő idényben is a klubban futballozni, remélem, olyan csapat épül, amely hamar visszajut, és hosszú távon az NB I-ben marad” – mondta Futács Márkó, a búcsúzó MTK Budapest csatára az M4 Sportnak.

„Nagyon kényelmesen játszottunk, hiányérzet és csalódottság van bennem. Azt éreztem, akaratban elengedte a csapat ezt a meccset. Belealudtunk, és elkerülhető módon, rögzített szituációkból kaptuk a gólokat. Az idény során végig nagyon hullámzó volt a teljesítményünk, hektikusan játszottunk, bravúrgyőzelmek és váratlan vereségek váltogatták egymást. Nyilván örülök, hogy a bennmaradást kivívtuk, és hoztuk a fontos mérkőzéseket, amelyek erről döntöttek. A következő idény nehéz lesz, még nem tudok arról beszélni, mi várható” – fogalmazott Dzsudzsák Balázs, a DVSC középpályása a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak.

„Készültünk arra, hogy a hazaiak hosszú indításokkal próbálkoznak, ezeket a labdákat jól hatástalanítottuk. Belülről is lehetett érezni, hogy nagyon motivált a társaság, ennek köszönhetően nyertük meg az első félidőt és a meccset is. Stabilan védekeztünk, ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy győzzünk – kellett is a jó eredmény, hiszen az MTK három pontot szerzett. Ha az egész idényt nézzük, természetesen csalódottak vagyunk” – mondta Hidi Patrik, a bent maradó Bp. Honvéd középpályása.

„Örülök, hogy sikerrel és bennmaradással zártuk az idényt, persze nem ezzel a céllal vágtunk neki a bajnokságnak. Ha mindig így, ilyen akarattal futballoznánk, nem itt tartanánk. Az elmúlt két év nagyon rosszul sikerült, folyamatosan ott álltunk a veszélyzónában, még több ilyen időszakot nem akarok átélni… Ideje lenne jelentősebb célokért, a dobogóért küzdeni, oda jutni, ahová ez a klub tartozik” – jelentette ki Ivan Lovric, a Bp. Honvéd védője.

NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE
NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik