Bp. Honvéd: újabb játékosával hosszabbított a klub

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.31. 14:43
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd meghosszabbította Kovács Nikolasz szerződését.

A piros-feketék a hivatalos honlapjukon tudatták a megállapodás létrejöttéta hivatalos honlapjukon tudatták a megállapodás létrejöttét

Mint a Honvéd tájékoztatásában áll, a balmazújvárosi kölcsönből visszatérő, 20 éves szélső 2022 nyaráig kötelezte el magát a kispestiekhez.

„Nagyon örülök a szerződéshosszabbításnak, ami azt is jelenti, hogy számítanak rám az első csapatnál, ami rendkívül jó érzés a számomra. Jól indult az új idény, és még többet lehettem volna pályán, ha nem jön a sérülés. Ami a bokámat illeti, folyamatosan javul, reményeim szerint két-három hét múlva már a csapattal készülök, s a folytatásban szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni” – vélekedett Kovács Nikolasz a hosszabbítás után.

A Budapest Honvéd kedden Djordje Kamberrel állapodott meg a közös folytatásról.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Lefkovits Robi (izraeli-magyar, Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Federico Moretti (olasz, ASD Albissola 2010 – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Amadou Moutari (nigeri, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Macdonald Niba (kameruni, FC Nitra – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Egerszegi Tamás (Paks), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest), Kesztyűs Barna (Paks), Vladiszlav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők: Hegedűs Márk (Dorog), Herjeczki Kristóf (Gyirmót), Kovács Nikolasz (Balmazújváros), Lukács Dániel (Újpest FC), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Juhász Zsombor
Kiszemeltek: Busai Attila (szabadon igazolható, legutóbb Diósgyőri VTK), Dombó Dávid (Mezőkövesd), Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország), Hangya Szilveszter (Fehérvár)
Távozók: Fousseni Bamba (guineai, szabadon igazolható), Danilo (brazil, Muaither SC – Katar, szabadon igazolhatóként), Gergényi Bence (ZTE FC, kölcsön után végleg), Gróf Dávid (Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként), Raul-Ioan Palmes (román, kazincbarcikai kölcsön után FK Csíkszereda – Románia), Pölöskei Zsolt (befejezte a pályafutását), Dino Skvorc (horvát, szabadon igazolható), Takács János (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: Tömösvári Bálint (Kaposvár – ismét)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország), Tischler Patrik (Újpest FC, onnan Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Herjeczki Kristóf (Paks, próbajáték)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik