NS Panaszláda: halasztás kizárva – terítéken a Honvéd és az MLSZ ügye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.01. 09:25
Aktuális, sőt kényes ügy, érdekes – egy-egy tudósítás, rövid beszámoló kereteit szétfeszítő – felvetés, vélemény, vita, azaz minden olyan téma, amely foglalkoztatja a sportért rajongókat, bekerül a Nemzeti Sport nem napi rendszerességgel jelentkező rovatába. Ezúttal a Budapest Honvéd halasztási kérelme, valamint az MLSZ hozzá nem járulása szolgáltatja a témát.

Egynapos halasztást kért az MLSZ-től a július 15-én esedékes, Haladás elleni hazai bajnoki mérkőzésére a Bp. Honvéd. A kispestiek július 12-én lépnek pályára a Hapoel Beer-Seva vendégeként a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, s a kérelem indoklásában az áll, hogy az Izraelből visszatérő társaságnak nem maradna elegendő ideje a pihenésre. George F. Hemingway tulajdonos a klub oldalán azt mondta: „Tavaly más csapatoknál is figyelembe vette ezt az MLSZ, gondolom, esetünkben is így tesz, hiszen nem lehet, hogy csak egyes klubok kérésének tegyen eleget. Az MLSZ elnöksége sokszor kijelentette, hogy a magyar labdarúgás érdekeit képviseli, itt az idő, hogy képviselje.„Egynapos halasztást kért az MLSZ-től a július 15-én esedékes, Haladás elleni hazai bajnoki mérkőzésére a Bp. Honvéd. A kispestiek július 12-én lépnek pályára a Hapoel Beer-Seva vendégeként a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, s a kérelem indoklásában az áll, hogy az Izraelből visszatérő társaságnak nem maradna elegendő ideje a pihenésre. George F. Hemingway tulajdonos a klub oldalán azt mondta: „Tavaly más csapatoknál is figyelembe vette ezt az MLSZ, gondolom, esetünkben is így tesz, hiszen nem lehet, hogy csak egyes klubok kérésének tegyen eleget. Az MLSZ elnöksége sokszor kijelentette, hogy a magyar labdarúgás érdekeit képviseli, itt az idő, hogy képviselje.„

Az MLSZ nem járult hozzá, hogy szombat helyett vasárnap játsszák a bajnokit, a szövetség szóvivője, Sipos Jenő pedig rámutatott az okokra.

„Sajnálatos, hogy Hemingway úr nem először tévesen informálja a közvéleményt – mondta Sipos Jenő a Nemzeti Sportnak. – Szemben azzal, ami tévesen elhangzott, hogy más csapatok is kaptak ilyen »segítséget«, az utóbbi három évben nem fordult elő a bajnokság programjának hasonló módosítása BL-selejtező miatt.”

„Hogy mi van ennek a hátterében? A FIFA és az UEFA évekkel ezelőtt megállapodott a klubokat képviselő szervezettel, hogy két egymást követő mérkőzés kezdési időpontja között legalább hetvenkét órának kell eltelnie. Ez az idő magában foglalja a szükséges regenerációt, utazást, felkészülést. Ezt a szabályt követik az egész világon, függetlenül attól, hogy válogatott vagy klubmérkőzésről van szó, hazai vagy külföldi a helyszín, illetve bajnoki vagy BL-találkozó következik. Legalább ilyen fontos, hogy Európában mindenütt, így Magyarországon is határozott igény a szurkolók, a klubok és a sajtó részéről, hogy a menetrend legyen tervezhető, kiszámítható, ne változzon menet közben a meccsek időpontja.”

„Túl a fentieken nem lehet nem észrevenni egy másik csúsztatást: a Budapest Honvéd kérése, szemben azzal, amit Hemingway úr első ránézésre rokonszenves módon képvisel, valójában nem a csapat nemzetközi szereplését segítené elő, hiszen nem a BL-mérkőzés előtti időszak meghosszabbítására irányul, hanem a hazai bajnokira való felkészülési idejét szeretné meghosszabbítani, azaz az NB I-es szereplés eredményességét érinti a kérés.”

„A versenysemlegesség biztosítása a szövetség számára kiemelten fontos, így a kéréshez nem járulhat hozzá. Három éve a Debrecen a keddi BL-meccse után futballozott pénteken, egy évvel később a Videoton FC szerda után lépett pályára szombaton, tavaly pedig a Ferencváros a szerdai, Albániában lejátszott meccse után szombaton fogadta a Haladást.”

Az elmúlt három évben lejátszott BL-selejtezők után lejátszott NB I-es mérkőzések
2014
Július 22., kedd, 20.30 óra
Bajnokok Ligája, 2. forduló, 2. mérkőzés
DVSC–Cliftonville
Július 25., péntek, 19.00
Nyíregyháza–DVSC

Július 29., kedd, 20.30 óra
Bajnokok Ligája, 3. forduló, 1. mérkőzés
DVSC–BATE Boriszov
Augusztus 1., péntek, 20.30 óra
MTK–DVSC

Augusztus 5., kedd, 20.30 óra
Bajnokok Ligája, 3. forduló, 2. mérkőzés
BATE Boriszov–DVSC
Augusztus 9., szombat, 20.30 óra
DVSC–Puskás Akadémia FC

2015

Július 14., kedd, 20.00 óra
Bajnokok Ligája, 2. forduló, 1. mérkőzés
The New Saints FC–Videoton FC
Július 18., szombat, 20.30
Budapest Honvéd–Videoton FC

Július 22., szerda, 20.30 óra
Bajnokok Ligája, 2. forduló, 2. mérkőzés
Videoton FC–The New Saints FC
Július 25., szombat, 18.00
Videoton FC–Haladás

2016

Július 13., szerda, 20.00 óra
Bajnokok Ligája, 2. forduló, 1. mérkőzés
KF Skenderbeu–Ferencváros
Július 16., szombat, 20.30 óra
Ferencváros–Haladás

Július 20., szerda, 19.30 óra
Bajnokok Ligája, 2. forduló, 2. mérkőzés
Ferencvárosi TC–KF Skenderbeu
2016. július 23., szombat, 20.30 óra
Budapest Honvéd Ferencváros

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik