Haladás: Kurányi menedzsmentje szerint kevés az esély a szerződésre

Vágólapra másolva!
2016.12.20. 10:32
null
Kevin Kurányinak a nyár óta nincs csapata (Fotó: AFP)
A Kevin Kurányi ügyeit intéző menedzsment tájékoztatása szerint kevés az esélye annak, hogy a nyár óta csapat nélküli labdarúgó épp Magyarországra szerződik.

 

„Elvileg persze semmit sem zárhatunk ki – adott tájékoztatást a labdarúgó ügyeit intéző iroda (Spirit Kommunikation) a Nemzeti Sportnak. – Ám a gyakorlatban kevés esélyt látunk arra, hogy Kevin Kurányi épp Magyarországra szerződik. Egy korábbi nyilatkozatára támaszkodhatunk, amelyben elmondta: a családja miatt szeretne Stuttgart közelében maradni, s csakis egy rendkívül kecsegtető megállapodás kedvéért távolodna el az otthonától.”

„Csakugyan felvetődött, hogy hozzánk kerül – erősítette meg Mészöly Géza vezetőedző a Haladás hivatalos oldalán hétfőn megjelent hírt, amelyről az nso.hu is beszámolt. – Nem mi kerestük meg a játékost, hanem az ügynöke jelentkezett a klubnál a kérdéssel, hogy mi lenne, ha… Kevin Kurányi nagypapája Vas megyei volt, ezért sem lenne állítólag ellenére, ha netán innen, Szombathelyről vonulna vissza. Örülnék neki, ha hozzánk kerülne, ugyanakkor elismerem, még nem játszottam el a gondolattal, hogy mi lenne, ha itt is lenne. Várjuk csak ki a végét, kíváncsian tekintek az újabb hírek elébe.”

A magyar felmenőkkel is büszkélkedő, 52-szeres német válogatott támadó igen tartalmas pályát tudhat maga mögött. Rio de Janeiróban született, német-brazil-panamai állampolgár, a Bundesligában a Stuttgart, a Schalke és a Hoffenheim csapataiban összesen 275 mérkőzésen 111 gólt szerzett. Szerepelt közben a Dinamo Moszkvában is, amelyben Dzsudzsák Balázs csapattársa volt. A német válogatottban 2003 és 2008 között 19-szer volt eredményes, a 2008-as Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Funsho Bamgboye (nigériai, szabadon igazolható, előző klubja: ASPIRE Academy – Katar), Kevin Kuranyi (német, szabadon igazolható, előző klubja: TSG 1899 Hoffenheim – Németország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik