Barcelona: megkezdődött a katalánok debreceni focitábora

Vágólapra másolva!
2016.06.20. 17:27
Elkezdődött hétfőn az FC Barcelona labdarúgótábora a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) pallagi komplexumában.

A két, egyhetes turnusból álló utánpótlástáborban az U7-es korosztálytól az U14-es korosztályig 85 gyerek vesz részt.

A képzést megelőző sajtótájékoztatón Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere kiemelte: az FC Barcelona-tábor a város önkormányzatának, a Debreceni Egyetemnek, a DLA-nak és a Debreceni Sportcentrum Kft.-nek a példaszerű együttműködésével jött létre.

Makray Balázs, az FC Barcelona tábor szakmai koordinátora egy hosszú távú együttműködés első lépésének nevezte a most megnyílt tábort, amelyet szeretnének jövőre még több résztvevővel megrendezni, később pedig Barcelona-iskolát működtetni Debrecenben.

Mario Jordano Avila, az FC Barcelona tábor koordinátora és egyik edzője a sajtótájékoztatón elmondta: az egyhetes kurzusokban megismertetik a gyerekeket a Barcelona módszertanával.

A gyakorlati edzéseken a Barcelona által fontosnak tartott taktikai, technikai és játékelemeket sajátíthatják el a gyerekek – mondta a koordinátor, hozzátéve, azt tudatosítják a gyerekekben, hogy „mindennél fontosabb a labda, a lényeg, hogyan kell a labdát kezelni”.

A táborban minden délelőtt gyakorlati edzést tartanak, utána elméleti oktatás következik, délután pedig meccsen gyakorolhatják a gyerekek a tanultakat – magyarázta Mario Jordano Avila.

Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy a technikai-taktikai elemek elsajátítása mellett a Barcelona értékeivel is megismerkedjenek a gyerekek, ezen értékek közé sorolva kiemelte az egymás segítését, a csapatjátékot, az összedolgozást és azt, hogy szerénynek kell lenni.

A világon egyébként az FCBCamps program keretében jelenleg 40 edző részvételével 120 tábort működtet az FCBEscola, Debrecenben a három Barcelona utánpótlásedző munkáját nyolc helyi szakember segíti – hangzott el a tájékoztatón.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik