Újpest: roppant a gerinc, zsibbad a láb, műtik Lázokot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.07. 16:53
A labdarúgó NB I negyedik helyén álló Újpest a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a télen igazolt Lázok Jánosra műtét vár.

„A múlt heti egyik edzésen egy roppanást hallottam a gerincem bal oldalán. A következő két edzést is végigdolgoztam, de ekkor már a tréningek végén zsibbadást éreztem a lábamban. Felkerestem a csapatorvost, aki azonnal MRI vizsgálatra küldött. Ekkor derült ki, hogy bal oldali gerincsérvem van, amit műteni kell, mert nyomja az idegeket, ebből fakad a lábzsibbadásom” – idézi az újpesti honlap Lázok Jánost, aki NB III-as mérkőzésen már pályára lépett a lila-fehéreknél, de az élvonalban még nem.Lázok Jánost, aki NB III-as mérkőzésen már pályára lépett a lila-fehéreknél, de az élvonalban még nem.

„A műtétre már csütörtökön sor kerül, hogy mihamarabb újra edzésbe állhassak, hiszen a beavatkozást követően hat héttel már meg lehet kezdeni a rehabilitációt. A teljes felépülés három hónapot vesz igénybe. Szomorú vagyok, mert végre úgy éreztem, edzettségben utolértem magam, és ezt nagyon szerettem volna bebizonyítani a pályán is. Minden erőmmel azon leszek, hogy a műtétet követően mihamarabb újra százszázalékos állapotban legyek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik