Női Magyar Kupa: drámai meccsen döntős a címvédő FTC

Vágólapra másolva!
2016.03.30. 19:03
A címvédő Ferencváros jutott be a döntőbe a női labdarúgó Magyar Kupában, miután az elődöntőben 11-esekkel búcsúztatta a nagy rivális MTK-t.

Az MTK Nagy Lilla révén került előnybe az 57. percben, és úgy tűnt, ezt a Fradi mezőnyfölénye ellenére is meg tudja tartani. A 90. percben aztán érkezett Elizabeth Addo, és kiegyenlített.Nagy Lilla révén került előnybe az 57. percben, és úgy tűnt, ezt a Fradi mezőnyfölénye ellenére is meg tudja tartani. A 90. percben aztán érkezett Elizabeth Addo, és kiegyenlített.

Következett a tizenegyespárbaj, amely során a kék-fehérektől két rutinos játékos, Hummel-Smuczer Angéla és a születésnapos Pádár Anita is hibázott, így az FTC sorozatban nyolcadik meccsén is legyőzte az MTK-t.

A két csapat szombaton a bajnokságban is összecsapás egymással, de annak a találkozónak nincs valódi tétje, hiszen már a rájátszás első fordulója után biztossá vált, hogy e két együttes játssza a bajnoki finálét.

A kupadöntőben a másodosztályú Honvéd vár Dörnyei Balázs együttesére, a kispestiek 1–1-gyel jutottak tovább a Győri ETO-val szemben. A mindent eldöntő mérkőzést május 18-án rendezik Szolnokon.

NŐI LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ

Honvéd (II.)–Győri ETO 1–1
Ferencváros–MTK 1–1, tizenegyesekkel 4–3

A MÉRKŐZÉS TELJES FELVÉTELE (AZ MTK GÓLJA 1:17.53-TÓL, A FRADIÉ 1:50.53-TÓL, A TIZENEGYESPÁRBAJ 1:59.50-TŐL)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik