Felkészülés: Bajner-gól, Gere debütált, nyert a Paks Újpesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.06. 14:52
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks felkészülési mérkőzésen 2–1-re nyert Újpesten.

A Paks a 14. percben szerezte meg a vezetést – írja az ujpestfc.hu. Egy kontratámadás végén Szakály Dénes passzolt Bajner Bálinthoz, aki a kapuba lőtte a labdát (0–1).Bajner Bálinthoz, aki a kapuba lőtte a labdát (0–1).

A gól előtt is aktívabb volt az Újpest, azt követően pedig még inkább, majd a 41. percben egy szöglet utáni kavarodásnál Balázs Benjámin reagált leggyorsabban és egyenlített (1–1). A szünetig újabb találat már nem született.

A 77. percben azonban ismét rezdült a háló, méghozzá a hazaiaké. A gólszerzőt az újpestiek honlapja nem tudta megnevezni, azt írták, a „3-as számú csatár” lőtte Kovács Zoltán kapujába a labdát, míg a paksiak a meccs után Fröhlich Rolandnak adták a gólt, ő állította be az 1–2-es végeredményt.

Érdekesség még a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a lila-fehéreknél debütált a felnőttcsapatban Gere Zoltán.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ÚJPEST–PAKS 1–2 (1–1)

ÚJPEST: Balajcza (Kovács Z., a szünetben) – Nagy T. (Bogdán E., 82.), Heris (Forró, a szünetben), Kálnoki Kis, Mohl – Diarra (Gere, 61.), Balogh B. (Szankovics, a szünetben), Nagy G. (Andrics, a szünetben), Balázs B. (Sallói, a szünetben) – K. Hazard (Cseke, 61.), Diagne (Perovics, a szünetben).
Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
PAKS: Molnár – Kulcsár (Vági, 60.), Kelemen, Gévay (Asztalos, 60.), Báló (Szabó J., 60.) – Kesztyűs (Papp K., 60.) – Koltai (Kővári, 60.), Szakály D., Bertus (Hahn, 60.), Bartha (Fröhlich, a szünetben) – Bajner (Balázs Zs., 60.). Vezetőedző: Csertői Aurél
G: Balázs (44.), ill. Bajner (14.), Fröhlich (81.)
MESTERMÉRLEG
CSERTŐI AURÉL:
– Jó iramú mérkőzést játszottunk Újpesten. Mindkét csapat támadni igyekezett, így egy jó felfogásban lejátszott meccs van a hátunk mögött. Most azok is lehetőséget kaptak, akik egyébként nem, vagy csak igen keveset. Kipróbáltunk néhány új dolgot, lehetőségünk adódott az új elképzeléseink tesztelésére. (Forrás: paksifc.hu)
NEBOJSA VIGNJEVICS: – Barátságosnak semmiképp sem mondható mérkőzést játszott mindkét csapat, hiszen Csertői Aurél és jómagam is komolyan vettük a találkozót. Az első félidőben komoly nyomást helyzetünk a Paks csapatára, a túlzott akarás végül lehetőséget adott a vendégeknek, hogy megtalálják az üres területet, amiből megszerezték a vezetést. Akárcsak a Békéscsaba ellen, most sem adtuk fel, a kitartó helyzetkialakítás végén pedig az első félidő hajrájában sikerült kiegyenlíteni. A második játékrészre a csapat nagy része kicserélődött, hiszen igyekeztem minden játékosomnak lehetőséget adni arra, hogy legyen meccs a lábában. Pár fiatal is kipróbálhatta magát, sajnos ők még nem illeszkedtek be a csapatba, így a mérkőzés második felében sok hibát követtünk el, amelyek közül a Paks ismét értékesített egyet. Úgy gondolom, megfelelő gyakorlás és tapasztalatszerzés volt ez számunkra, gratulálok a vendégeknek a győzelemért, mi pedig kielemezzük a hibákat és folytatjuk a lelkiismeretes felkészülést. (Forrás: ujpestfc.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik