Békéscsaba: a bajnokverés után lemondott az elnök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.01. 08:21
Lemondott Kovács Mihály, a labdarúgó NB I-ben szereplő Békéscsaba igazgatótanácsának elnöke – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

„Lemondásom és a csapat eredményei között nincs közvetlen összefüggés – idézi Kovács Mihályt a Békéscsaba honlapja. – Régóta érleltem magamban ezt a döntést, és most láttam elérkezettnek az idejét. Akkor is lemondtam volna, ha kikapunk a Videotontól, de így nekem is könnyebb lett egy kicsit. Ez a győzelem tökéletesen illeszkedik ahhoz, amit én a csapatról gondolok, ahogyan én az elmúlt hat évben az együttesért dolgoztam. Nagyon komoly szakaszt zártunk le tavasszal azzal, hogy feljutottunk az élvonalba. Mivel a pályán elért siker a mércéje minden sportvállalkozásnak, ezért örültem nagyon a Videoton legyőzésének.”

„Az irányításommal eltelt hat esztendőben gyakorlatilag minden megváltozott az Előrénél. Az NB II-ben 2010-ben alattunk húzták meg a vonalat, a 13. helyen végeztünk 15 csapat közül. Mérkőzéseinkre átlagban 274 néző volt kíváncsi. Az egyesületnek nem volt utánpótlása, gyakorlatilag nem volt jövőképe. Amikor elfogadtam a felkérést és megismerkedtem a feladattal, ezt tapasztaltam. Elvakult futballrajongó vagyok, gyermekkorom óta imádom az Előrét. Elhatároztam, mindent megteszek azért, hogy elérjük céljainkat.”

„Pontosan tudom, hogy bármilyen szervezet, bármilyen vállalkozás csak akkor működik fenntarthatóan és fejleszthetően, ha stabil gazdasági alapokon nyugszik. A legelső feladatom az volt, hogy a költségeket és a forrásokat összeegyeztettem. Tűzzel-vassal ragaszkodtam ahhoz, hogy csak annyit költsünk, amennyi pénzünk van. Ez a gondolkodás teljesen idegen volt ebben a közegben, sok konfliktust szült, de nem engedtem ebből jottányit sem. Csak azok maradhattak a klubnál, akik elfogadták ezt az elvet. Így is tudtunk játékosokat szerezni, mert mindig voltak olyanok, akiknek a biztosan megkapott kevesebb pénz többet ért, mint a sohasem látott csillagászati összegek. Hamar híre ment a foci világában, hogy Békéscsabán pont annyit fizetnek, amennyit mondanak és pont akkor, amikorra megígérik” – tette hozzá Kovács, aki elmondta, a jövőben a Békéscsaba egyesületi elnökeként az utánpótlásért dolgozik.

A Kovács Mihállyal készült teljes beszélgetést ide kattintva elolvashatja, a leköszönő elnök utódja Ferenczi Attila lett. Kovács Mihályt a Békéscsaba honlapja. – Régóta érleltem magamban ezt a döntést, és most láttam elérkezettnek az idejét. Akkor is lemondtam volna, ha kikapunk a Videotontól, de így nekem is könnyebb lett egy kicsit. Ez a győzelem tökéletesen illeszkedik ahhoz, amit én a csapatról gondolok, ahogyan én az elmúlt hat évben az együttesért dolgoztam. Nagyon komoly szakaszt zártunk le tavasszal azzal, hogy feljutottunk az élvonalba. Mivel a pályán elért siker a mércéje minden sportvállalkozásnak, ezért örültem nagyon a Videoton legyőzésének.”

„Az irányításommal eltelt hat esztendőben gyakorlatilag minden megváltozott az Előrénél. Az NB II-ben 2010-ben alattunk húzták meg a vonalat, a 13. helyen végeztünk 15 csapat közül. Mérkőzéseinkre átlagban 274 néző volt kíváncsi. Az egyesületnek nem volt utánpótlása, gyakorlatilag nem volt jövőképe. Amikor elfogadtam a felkérést és megismerkedtem a feladattal, ezt tapasztaltam. Elvakult futballrajongó vagyok, gyermekkorom óta imádom az Előrét. Elhatároztam, mindent megteszek azért, hogy elérjük céljainkat.”

„Pontosan tudom, hogy bármilyen szervezet, bármilyen vállalkozás csak akkor működik fenntarthatóan és fejleszthetően, ha stabil gazdasági alapokon nyugszik. A legelső feladatom az volt, hogy a költségeket és a forrásokat összeegyeztettem. Tűzzel-vassal ragaszkodtam ahhoz, hogy csak annyit költsünk, amennyi pénzünk van. Ez a gondolkodás teljesen idegen volt ebben a közegben, sok konfliktust szült, de nem engedtem ebből jottányit sem. Csak azok maradhattak a klubnál, akik elfogadták ezt az elvet. Így is tudtunk játékosokat szerezni, mert mindig voltak olyanok, akiknek a biztosan megkapott kevesebb pénz többet ért, mint a sohasem látott csillagászati összegek. Hamar híre ment a foci világában, hogy Békéscsabán pont annyit fizetnek, amennyit mondanak és pont akkor, amikorra megígérik” – tette hozzá Kovács, aki elmondta, a jövőben a Békéscsaba egyesületi elnökeként az utánpótlásért dolgozik.

A Kovács Mihállyal készült teljes beszélgetést ide kattintva elolvashatja, a leköszönő elnök utódja Ferenczi Attila lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik