FTC: távozik a középpályás – Ausztriába? Mi lesz Lauthtal?

Vágólapra másolva!
2015.06.16. 17:50
null
Nagy Dánielnek egy szezon jutott a Fradiban (Fotó: Szabó Miklós)
Nagy Dániel közös megegyezéssel megszüntette a szerződését a Ferencváros labdarúgócsapatával – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

 

A 24 éves középpályás tavaly nyáron a német Osnabrücktől tért haza a zöld-fehérekhez – előtte a Hamburgban szerepelt –, és tizenegy mérkőzésen kapott lehetőséget Thomas Dolltól az NB I-ben, ám a tavasszal már csupán egyszer lépett pályára. Információink szerint van rá esély, hogy Nagy Dániel visszatér az Osnabrückhöz, de osztrák élvonalbeli lehetősége is van.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Benjamin Lauth-tal ugyanakkor nem sikerült megegyezni az FTC vezetőinek, így a német csatár marad a Fradinál, ám a szakmai stáb már nem számol vele, ezért nem készülhet az első csapattal. A 33 éves német válogatott támadó kontraktusa jövő nyárig él a bajnoki ezüstérmesnél.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, Nyíregyháza, ?), Csilus Tamás (Lombard Pápa),Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár, ?) Simita Gergő (Soroksár, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Haraszti Zsolt (Paks), Kitl Miklós (KTE), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás), Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Sevilla – Spanyolország)

Távozók: Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Nagy Dániel (szabadon igazolható), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, érdeklődik iránta: Haladás), Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Hidvégi Sándor (Dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Nagy Dániel, Tarczy Pál (szabadon igazolható), Ugrai Roland (érdeklődik iránta: Paks)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik