Négy felcsúti gól a Kecskemét ellen Tischler mesterhármasával

Vágólapra másolva!
2015.05.16. 18:26
Tischler mesterhármasát Lencse egészítette ki, így verte meg 4–0-ra a PAFC a vendég Kecskemétet a labdarúgó NB I 28. fordulójában. Ezzel a hazaiak vereségsorozata megszakadt, a vendégek viszont immár hét meccs óta nyeretlenek.

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Kecskemét 4–0 (Tischler 17., 48., 90., Lencse 80.)LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Kecskemét 4–0 (Tischler 17., 48., 90., Lencse 80.)

Két, látszólag nyugodt csapat várhatta a Puskás Akadémia–Kecskemét mérkőzést az NB I 28. fordulójában, mivel kiesési gondokkal egyiküknek sem kellett szembenéznie. Ez azonban csak a látszat volt, hiszen míg a hazaiaknál a gyenge formát leszámítva minden rendben volt, a vendégeknél állt a bál.

A Kecskemét ugyanis nem kapott licencet a következő szezonra, és bár fellebbezett, korántsem biztos, hogy meg is kapja. Ráadásul az is kiderült, hogy az edző, Bekő Balázs a következő évadban már a Diósgyőr edzője lesz...

Ennek megfelelően zajlott az első félidő is. A nem túl élvezetes meccs elején a hazaiak beszorították a Kecskemétet, és sorra hagyták ki a helyzeteket. A vendégek nem sok ellenállást tudta kifejteni, és a 17. percben már meg is szerezte a vezetést a PAFC. Polonkai a leshatáron ugratta ki Tischlert, aki 8 méterről az elvetődő Tujvel mellett a jobb alsó sarokba lőtt. 1–0

Az utóbbi három meccsén vereséget szenvedő felcsútiaknak nagyon jól jött az előny, mert így nyugodtabban játszhattak. Azért olyan nagyon nem kellett megemelkednie a vérnyomásuknak, mert a Kecskemét nem sok ellenállást fejtett ki.

A második félidőben Bekő Balázs megpróbált cserékkel frissíteni, de a széteső csapat benyomását keltő Kecskeméten ez sem segített. Már a 48. percben megduplázta előnyét a PAFC, Tischler szépen fejelt Tujvel kapujába. 2–0

Csendesen csordogált a játék, a hazaiak nem erőltettek semmit, a vendégeken pedig látszott, hogy hétmeccsesre fogják nyújtani nyeretlenségüket. Régen volt a tavasz hagyományos kezdő napja, március 21., márpedig legutóbb akkor nyertek a kecskemétiek.

Helyzet nélkül vergődött a hazaiak szorításában a vendégcsapat, és még egy gólt kapott. A 80. percben Lencse hagyta ki az ellene elkövetett szabálytalanság után megítélt tizenegyest, de a kipattanónál már nem hibázott. 3–0

És még ezzel sem volt vége, mert a vendégek kínjait tovább növelte Tischler Patrik, aki a 90. percben még egyszer betalált, mesterhármassá duzzasztva mai góltermését. 4–0

Tényleg nagyon nagy gond van Kecskeméten, és hogy a zöld pálya után a zöldasztalnál is bajba kerülhet-e a KTE, az hamarosan kiderül.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 28 21 5 2 63–12 +51 68
2. Ferencvárosi TC 28 17 7 4 46–19 +27 58
3. MTK Budapest 28 17 3 8 37–24 +13 54
4. DVSC-Teva 27 13 8 6 35–19 +16 47
5. Paksi FC 28 12 9 7 38–26 +12 45
6. Újpest FC 28 12 9 7 32–24 +8 45
7. Diósgyőri VTK 27 10 9 8 36–34 +2 39
8. Kecskeméti TE 28 10 8 10 30–35 –5 38
9. Puskás Akadémia FC 28 10 5 13 31–32 –1 35
10. Győri ETO FC 27 9 8 10 37–35 +2 35
11. Nyíregyháza Spartacus FC 28 8 6 14 31–45 –14 30
12. Pécsi MFC 28 7 7 14 30–47 –17 28
13. Budapest Honvéd 28 5 10 13 24–35 –11 25
14. Szombathelyi Haladás 28 6 4 18 23–51 –28 22
15. Dunaújváros PASE 28 5 7 16 25–47 –22 21
16. Lombard Pápa FC 27 4 7 16 14–47 –33 19
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 28. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Május 15., péntek
19.00Szombathelyi Haladás–Nyíregyháza Spartacus 3–1 Solymosi Péter
Május 16, szombat
14.00
Újpest FC–MTK Budapest 1–0Erdős József
16.00
Paksi FC–Ferencváros 0–1
Pintér Csaba
18.30
Budapest Honvéd–Videoton FC 1–1Karakó Ferenc
18.30Puskás Akadémia FC–Kecskeméti TE 4–0
Andó-Szabó Sándor
18.30
Pécsi MFC–Dunaújváros PASE 2–0
Iványi Zoltán
Május 17., vasárnap
16.30
Diósgyőri VTK–Győri ETO FC (Tv: Duna World)Szabó Zsolt
18.30
Debreceni VSC–Lombard Pápa (Tv: Sport 2)Fábián Mihály
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik