NB I: DVTK, Felcsút - kínos tavaszi sorozatot szakítanának meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.11. 07:57
null
A felcsútiak (kék-sárgában) tavasszal eddig egyik ellenfelüket sem tudták lenyomni (Fotó: Korponai Tamás)
Szombaton öt mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I 23. fordulója, s többek között pályára lép a tavasszal még nyeretlen három csapatból kettő, a DVTK és a Puskás Akadémia. Megszakadnak-e a rossz sorozatok, meglesz-e az MTK 35. „döntetlenmentes” meccse? Érdekességek a 23. kör szombati találkozói elé!

 

 

DUNAÚJVÁROS PASE–MTK

♦ Az MTK eddig százszázalékos bajnoki mérkőzéseken a Dunaújváros PASE ellen: az NB II-ben 4–0 (a fővárosban) és 2–1 (idegenben) lett a két meccs a kék-fehéreknek, akik az ősszel 2–0-ra győztek Pölöskei Zsolt és Kanta József góljával.

♦ Az MTK 2014. március 1. óta nem játszott döntetlent a bajnokságban, a sorozat már 34 mérkőzést számlál. Az egyetlen csapat a 2014–2015-ös idényben, amelynek még nincs döntetlenje – minden más együttes már legalább háromszor ikszelt.

♦ A Dunaújváros 11. az NB I hazai rangsorában (4–2–4), míg az MTK a második legerősebb idegenben (7–0–4). Az MTK-n kívül csak a Videoton büszkélkedhet hét idegenbeli sikerrel.

BP. HONVÉD–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Ez lesz a 94. mérkőzés az élvonalban a két patinás csapat között, először még Kispest–Dimávag összecsapást jegyeztek fel a statisztikusok. Az örökmérleg 50–22–21 a Honvédnak.

♦ A honvedfc.hu összesítése szerint a kispestiek csak az Újpesttel (198), az FTC-vel (194), az MTK-val (184), a Vasassal (168), a Győrrel (134) és a Haladással (115) játszottak több élvonalbeli mérkőzést. A következő „százas” a Diósgyőr lesz.

♦ A Honvéd csupán 14. az NB I hazai erősorrendjében, mérlege 3–2–5. A DVTK idegenbeli mutatója sem valami parádés, 2–4–5 – ez a 10. helyre elég.

♦ A kispestiek egyet sem nyertek meg a legutóbbi hat hazai mérkőzésükből. A Honvéd legutóbb 2014. szeptember 13-án, a Haladás ellen szerzett három pontot a Bozsik-stadionban (2–0).

♦ A DVTK még nem győzött a tavaszi fordulókban, ötös nyeretlenségi szériában van. Ez az NB I második leghosszabb aktív nyeretlenségi sorozata (az első az Újpesté).

♦ Már csak három csapat nyeretlen az NB I-ben a tavasszal, a DVTK mellett a Puskás Akadémia és az Újpest.

PAKSI FC–PÉCSI MFC

♦ A Paks megőrizte veretlenségét a két csapat legutóbbi négy bajnokiján. A PMFC legutóbb 2012 nyarán tudta legyőzni a tolnaiakat – 3–2-re, Pakson.

♦ A Paks hazai pályán a 7. legerősebb csapat (mérlege 6–2–2), a PMFC a 8. az idegenbeli rangsorban (3–3–5). A pécsiek kétszer annyi pontot szereztek vendégként, mint hazai pályán!

♦ A Paks az 5., a PMFC 6. a tavaszi eredmények alapján, tehát mindkét csapat elég jól kezdett 2015-ben. Ez különösen a kiesés elől menekülő pécsieknek volt fontos.

♦ A PMFC mérkőzésein esik a legtöbb gól a szezonban (az átlag 2.73), de a Paks meccsein sincs épp gólaszály (2.55).

LOMBARD PÁPA–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ A vendég felcsútiak még nyeretlenek 2015-ben a bajnokságban, a széria öt mérkőzést számlál.

♦ A PAFC-nál csak az Újpestnek van hosszabb aktív nyeretlenségi sorozata az NB I-ben.

♦ A két csapat eddigi három NB I-es meccsén győzelem nélkül maradt a Lombard, kétszer kikapott, egyszer ikszelt. Az egyetlen pápai meccsen 1–1-es döntetlen született.

♦ A Lombard hazai mérlege a 12. legjobb az NB I-ben (3–4–4), a Puskás idegenbeli mutatója a 11. (2–1–7, az azért meglepő, hogy ezzel öt csapatot is meg lehet előzni).

♦ A Lombard Pápa szerezte a legkevesebb gólt eddig a 2014–2015-ös bajnoki szezonban, mindössze tizenegyet – huszonkét mérkőzésen… Tegyük hozzá, tizenegy góllal nem is könnyű összegyűjteni négy győzelmet és hat döntetlent. 2014. augusztus 9. óta nem szerzett a bajnokságban kettőnél több gólt a Lombard.

GYŐRI ETO–NYÍREGYHÁZA

♦ Eddig huszonötször találkozott a két csapat a legmagasabb osztályban, az örökmérleg az ETO javára billen, 11–8–6.

♦ Az ETO a legutóbbi nyolc otthoni mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni. A győri drukkerek 2014. augusztus 31. (ETO–Dunaújváros 4–3) óta nem örülhettek három pontnak hazai bajnokin! Ez a leghosszabb aktív hazai rossz széria az élvonalban.

♦ A Nyíregyháza legutóbb 2008-ban nyert Győrött, 1–0-ra, Aco Sztojkov góljával..

♦ A két csapat előző négy bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt a Nyíregyháza. A legutóbbi három összecsapást kivétel nélkül megnyerte az ETO (3–1, 2–1, 3–2).

♦ A Győr hazai mérlege pocsék, csak a 13. legjobb az élvonalban (2–6–3). A Nyíregyháza „cserébe” igen rossz kimozdulva (2–1–8, a 14. idegenbeli mérleg ez).

LABDARÚGÓ NB I, 23. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 10., péntek
19.00Kecskeméti TE–Debreceni VSC 1–2Erdős József
Április 11., szombat
14.00Dunaújváros PASE–MTK Budapest (Duna)
Iványi Zoltán
16.00Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK (Sport1)Andó-Szabó Sándor
18.30Paksi FC–Pécsi MFCPintér Csaba
18.30Lombard Pápa–Puskás Akadémia FCVad II István
18.30Győri ETO FC–Nyíregyháza Spartacus (Sport1)Berke Balázs
Április 12., vasárnap
16.30
Ferencváros–Újpest FC (Duna World)
Solymosi Péter
18.30
Videoton FC–Szombathelyi Haladás (Sport2)Farkas Ádám
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC22174147–8+3955
2. MTK Budapest2215733–21+1245
3. Ferencvárosi TC22135434–16+1844
4. DVSC-Teva23126530–15+1542
5. Paksi FC22107534–22+1237
6. Kecskeméti TE23105828–27+135
7. Diósgyőri VTK2297632–27+534
8. Újpest FC2279619–19030
9. Győri ETO FC2278730–27+329
10. Puskás Akadémia FC22751022–26–426
11. Nyíregyháza Spartacus FC22641221–33–1222
12. Szombathelyi Haladás22531415–31–1618
13. Budapest Honvéd22461218–30–1218
14. Pécsi MFC22461222–38–1618
15. Lombard Pápa FC22461211–36–2518
16. Dunaújváros PASE22451318–38–2016
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik