MTK-Vidi: „Siker esetén sem most dől el a bajnoki cím sorsa”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.12. 16:47
Az előző idényben kölcsönben még az MTK-nál szereplő, azóta a Videotonhoz visszakerülő Fejes András szerint együttese sikere esetén sem a két csapat hétvégi rangadóján dől el a bajnoki cím sorsa.

„Az MTK legtöbbször biztonságos védekezésből próbál meg gyors kontratámadásokat vezetni. Láthattuk, mennyire jól működött ez a Paks–MTK összecsapáson, de emberhátrányban is meggyőzően futballoztak legutóbb a Honvéd ellen. Arra számítok, hogy ebben a felfogásban fognak pályára lépni szombaton ellenünk is. A támadásaik nagyon veszélyesek, főleg, ha ne adj Isten, elragadna bennünket a hév, és nagyon kitámadnánk. Éppen ezért hátul nagyon kell koncentrálnunk, végig fegyelmezetten kell futballoznunk. Harcos, kemény találkozó vár ránk, biztos, hogy nem fogja könnyen adni magát az MTK. Úgy érzem, ha sikerül mindazt megvalósítanunk, amit a mester kér tőlünk, akkor nem lehet majd baj” – nyilatkozta vidi.hu-nak az előző idényben kölcsönben az MTK-t erősítő Fejes.

„Megmondom őszintén, az MTK szezonbeli remek szereplése számomra meglepetés, hiszen a keret nem sokat változott az egy évvel korábbihoz képest, amikor kölcsönben még én is a fővárosi kék-fehérek csapatában játszottam. Most viszont az a helyzet, hogy a bajnoki címért folytatott versenyben éppen ők az egyik legnagyobb riválisaink. Azt azonban nem mondanám, hogy ezen a mérkőzésen eldőlne a bajnoki cím sorsa, még akkor sem, ha sikerül megvalósítani a célunkat, és megnyerjük a szombati rangadót. Bízom benne, hogy az egykori csapattársakat, akár csak az őszi öt nulla után, ezúttal is zrikálhatom majd egy kicsit” – tette hozzá a védő.vidi.hu-nak az előző idényben kölcsönben az MTK-t erősítő Fejes.

„Megmondom őszintén, az MTK szezonbeli remek szereplése számomra meglepetés, hiszen a keret nem sokat változott az egy évvel korábbihoz képest, amikor kölcsönben még én is a fővárosi kék-fehérek csapatában játszottam. Most viszont az a helyzet, hogy a bajnoki címért folytatott versenyben éppen ők az egyik legnagyobb riválisaink. Azt azonban nem mondanám, hogy ezen a mérkőzésen eldőlne a bajnoki cím sorsa, még akkor sem, ha sikerül megvalósítani a célunkat, és megnyerjük a szombati rangadót. Bízom benne, hogy az egykori csapattársakat, akár csak az őszi öt nulla után, ezúttal is zrikálhatom majd egy kicsit” – tette hozzá a védő.

LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Március 13., péntek
19.00 Diósgyőri VTK–Pécsi MFC (Duna)
Solymosi Péter
Március 14., szombat
14.00 MTK Budapest–Videoton FC (Duna) Bognár Tamás
16.00 Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd Erdős József
16.00 Dunaújváros PASE–Kecskeméti TE Fábián Mihály
16.00 Nyíregyháza Spartacus FC–Ferencváros (Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00 Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC (Sport1) Iványi Zoltán
20.00Újpest–Paksi FC (Sport1)Pintér Csaba
Március 16., hétfő
19.00 Győri ETO FC–Lombard Pápa Szabó Zsolt
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik