NB I: az Aston Villa és az ETO után a Pápánál edz a támadó

Vágólapra másolva!
2015.01.19. 16:57
Stieber András, a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO támadója a Nemzeti Sport információi szerint a Lombard Pápánál folytathatja pályafutását.

Amint arról korábban beszámoltunk, a győriektől távozóban lévő Stieber András engedélyt kapott az ETO-tól, hogy más csapatokkal tárgyaljon, így már nem is a Rába-partiakkal kezdte meg a felkészülést.

Az Aston Villától hazatérő támadó – aki az NSO-nak adott nyilatkozata alapján kissé megtörtnek is tűnt – most a Lombard Pápánál próbálhatja meg újra felépíteni magát, ugyanis Lengyel Ferenc csapatával edz – ezt Szemán György klubigazgató is megerősítette a Nemzeti Sport Online-nak.

„Stieber András engedélyt kapott a Győrtől, hogy velünk eddzen – mondta Szemán az NSO érdeklődésére. – A játékos ma csatlakozott hozzánk, velünk edz és tárgyalunk a jövőjéről, megállapodás azonban egyelőre még nincsen.”

A sportvezető elmondta továbbá, hogy több új játékos nem készül a csapattal, Kenesei Krisztián pedig engedélyt kapott, hogy a Vasassal készüljön – a csatár jó eséllyel az NB II-es csapatnál folytatja a pályafutását.

Marián Sluka, Tóth Gábor és Faggyas Milán is engedélyt kapott rá, hogy távol maradjon az edzésektől, Benkő Krisztián azonban nem, ennek ellenére – a klub információi szerint – Dániába utazott próbajátékra.

Szemán hozzátette, 22 fős kerettel számolnak, és minden csapatrészbe érkezhet még új játékos. Kész futballistákat keresnek, ugyanakkor szívesen látnak utánpótlás-válogatott fiatalokat is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Eisenberger Tamás (Siófok), Juhász Dániel (BKV Előre)
Kölcsönbe érkezők: Illés Dávid (Győri ETO), Pongrácz Viktor (Győri ETO)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Stieber András (Győri ETO)
Távozók: Andrei Florean (román)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Benkő Krisztián (Brönshöj – Dánia), Csizmadia Csaba (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, Győri ETO), Andrei Florean, Faggyas Milán, Kenesei Krisztián (érdeklődnek iránta: Vasas), Marián Sluka (szlovák), Tóth Gábor
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia, szabadon igazolható), Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László, Németh Bence, Szabó Levente
Kiszemeltek: Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Sebastian Chitosca (román, Ceahlaul Piatra Neamt – Románia),Fazakas Géza (Sopron), Mihai Minca (román, CFR Cluj – Románia),Mateo Susic (bosnyák, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Dudás Ádám (Haladás ?), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás ?), Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható),Sváb Dániel (Sturm Graz ? – Ausztria, szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte pályafutását), Varga Roland (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók: Illés Dávid (Lombard Pápa), Pongrácz Viktor (Lombard Pápa)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Valentin Babic (horvát),Milos Kocics (szerb), Stieber András (érdeklődnek iránta: Lombard Pápa), Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, PAFC, Vasas)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik