DVTK: „Nem titok, hogy nagyon szeretnénk megszerezni”

Vágólapra másolva!
2015.01.22. 11:43
Árki Gábor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK sportigazgatója elmondta, a piros-fehér együttes a szerb Milos Krszticcsel, valamint a Pakssal is tárgyalásokat folytat.

Mint beszámoltunk róla, a 27 éves Krsztics Belgrádban nevelkedett a Partizan, majd az Olympique Marseille légiósa lett, de az első csapatban csak kupamérkőzésen lépett pályára. Ezt követően játszott az Ajaccióban, az OFK Beogradban, az FC Thunban és a Nea Szalamisz Famagustában. Szerződtetéséről csak vele kell megállapodniuk a DVTK klubvezetőinek.Mint beszámoltunk róla, a 27 éves Krsztics Belgrádban nevelkedett a Partizan, majd az Olympique Marseille légiósa lett, de az első csapatban csak kupamérkőzésen lépett pályára. Ezt követően játszott az Ajaccióban, az OFK Beogradban, az FC Thunban és a Nea Szalamisz Famagustában. Szerződtetéséről csak vele kell megállapodniuk a DVTK klubvezetőinek.

„Tárgyalásban vagyunk Milos Krszticcsel. Az anyagiak terén ismerjük egymás számait, hogy mennyiért írna alá, illetve hogy mi mennyit gondoltunk neki adni, innen kell folytatnunk az egyeztetést” – mondta Árki Gábor a boon.hu-nak.

A másik kiszemelt a paksi Kovács Gábor, akinek azonban még a klubjával is meg kell állapodni.

„Nem titok, hogy nagyon szeretnénk megszerezni a paksi Kovács Gábort, akit jó játékosnak tartunk, de mivel érvényes szerződése van a Pakssal, így előbb velük kellene dűlőre jutnunk. Ezen a szálon is folynak a tárgyalások” – tette hozzá a diósgyőri sportigazgató.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bartha László (Paks), Kovács Gábor (Paks), Milos Krsztics (szerb, Nea Szalamisz – Ciprus, szabadon igazolható), Irakli Kvekveszkiri (Szigetszentmiklós – szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Debreceni András (Vasas), Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirszki Martin (Szolnok)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza),Gosztonyi András (érdeklődnek iránta: PAFC, Lengyelország), Senad Husic (bosnyák, ?), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: Lech Poznan, Lechia Gdansk – Lengyelország), Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Soproni VSE)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik