Győr: Van néhány poszt, ahol erősítésre szorulunk - Miriuta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 12:16
Az NB I-es szezon őszi hajrájában már a kolozsváriakkal szerződést bontó Miriuta Vasile irányította a Győri ETO labdarúgócsapatának szakmai munkáját. A tréner a játékoskeret jelentős átalakításába kezdett, és ígérte: a tavasszal előrébb lépnek a középmezőnyből.

„Nagyon jól tudtam, hogy milyen klubhoz érkezem, hiszen játékosként már megfordultam Győrben. Ismertem az embereket, és ők is ismertek engem – utalt röviden a közös múltra Miriuta, majd kitért a jelenre, illetve a jövőre. – Most szükségünk van néhány új igazolásra, először szerződtetnünk kell játékosokat. Van néhány poszt, ahol erősítésre szorulunk. Néhányan így elhagynak minket. A bajnokság február végén rajtol, igyekszem fél hónap alatt egy homogén csapatot kialakítani a régiekből és az újonnan érkezőkből."Miriuta, majd kitért a jelenre, illetve a jövőre. – Most szükségünk van néhány új igazolásra, először szerződtetnünk kell játékosokat. Van néhány poszt, ahol erősítésre szorulunk. Néhányan így elhagynak minket. A bajnokság február végén rajtol, igyekszem fél hónap alatt egy homogén csapatot kialakítani a régiekből és az újonnan érkezőkből."

Az ETO tizenhét fordulót követően a kilencedik helyen áll a bajnokságban, kilenc pontos hátrányban a már dobogós helyen telelő DVTK-tól.

„Nehéz lesz, de biztos vagyok abban, hogy előrébb tudunk majd végezni a kilencedik helynél."

A győriek játékoskeretében kimondottan nagy a mozgás. Volt, akivel már szerződést bontottak, további kilenc játékos távozhat. A lehetséges érkezők között öt román labdarúgót is találhatunk, akiket hírbe hoztak az ETO-val.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László
Kiszemeltek: Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia), Sebastian Chitosca (román, Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Ciprian Deac (román, CFR Cluj – Románia), Mihai Minca (román, CFR Cluj – Románia), Ionut Rada (román, CFR Cluj – Románia), Mateo Susic (bosnyák, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható), Sváb Dániel (szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte pályafutását)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Valentin Babic (horvát), Dudás Ádám, Milos Kocics (szerb), Leandro Martínez (olasz-argentin, érdeklődnek iránta: Bp. Honvéd), Stieber András, Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Varga Roland (érdeklődnek iránta: Ferencváros), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Puskás AFC, Vasas)
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Videoton FC 17 14 2 1 40–6 +34 44
2. MTK Budapest 17 12 5 25–17 +8 36
3. Diósgyőri VTK 17 9 5 3 27–19 +8 32
4. DVSC-Teva 17 9 4 4 26–12 +14 31
5. Ferencvárosi TC 17 9 4 4 26–15 +11 31
6. Újpest FC 17 7 7 3 16–12 +4 28
7. MVM Paks 16 7 6 3 25–13 +12 27
8. Puskás Akadémia FC 17 7 3 7 19–20 –1 24
9. Győri ETO FC 17 6 5 6 25–21 +4 23
10. Kecskeméti TE 17 6 4 7 18–21 –3 22
11. Nyíregyháza Spartacus FC 16 4 2 10 17–26 –9 14
12. Lombard Pápa FC 17 3 5 9 8–29 –21 14
13. Budapest Honvéd 17 3 4 10 12–22 –10 13
14. Dunaújváros PASE 17 3 5 9 15–32 –17 13
15. Szombathelyi Haladás 17 3 2 12 8–24 –16 11
16. Pécsi MFC 17 2 4 11 16–34 –18 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik