DVSC: felbontották az elefántcsontparti légiós szerződését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 11:15
A DVSC-Teva labdarúgócsapata közös megegyezéssel megszüntette Joël Damahou szerződését, így az elefántcsontparti védekező középpályás szabadon igazolhatóvá vált. A DVSC hivatalos honlapján jelentette be a szerződésbontást.

A Magyarország előtt Franciaországban, Németországban és Izraelben légióskodó Damahou 2013 nyarán került Debrecenbe, és hároméves szerződést írt alá. Első nemzetközi mérkőzésén, a Strömsgodset elleni idegenbeli El-selejtezőn keresztszalag-szakadást szenvedett, súlyos sérülését követően pedig nem tudta magát visszaverekedni a csapatba, ráadásul posztján Varga József és Zsidai László személyében válogatott játékosok jelentették a konkurenciát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Ferencváros), Kuti Krisztián (Létavértes – kölcsönből vissza), Szűcs István (Létavértes – kölcsönből vissza), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Angyal Norbert (Létavértes után Balmazújváros – ismét kölcsönbe), Balajti Ádám (Mezőkövesd – kölcsön után végleg), Burics András (KTE után Cegléd – kölcsönbe), Bernáth Csaba (visszavonult), Engel Alex (Vasas után Mezőkövesd), Joël Damahou (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Gál Mátyás (Vasas, kölcsön után végleg), Kovács Ádám (Sopron, kölcsönbe), Kondás Kristóf (Balmazújváros – kölcsönbe), Króner Martin (ZTE – kölcsönbe), Lucas Marcolini (brazil, Békéscsaba után FK Bodva – Szlovákia), Nagy Zoltán (Nyíregyháza – kölcsönbe), Vukasin Polekszics (montenegrói, KTE után PMFC), Pölöskey Péter (PMFC – kölcsön után végleg), Sigér Dávid (Mezőkövesd után Balmazújváros – kölcsönbe), Spitzmüller István (Nyíregyháza), Szatmári Csaba (Balmazújváros – kölcsönbe), Szécsi Márk (KTE után Nyíregyháza – kölcsönbe)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik