DVTK: élvonalbeli rutinnal felvértezett védőt igazoltak

Vágólapra másolva!
2014.08.15. 18:57
Újabb játékossal bővült a DVTK kerete: a középső védő Szalai Vilmos Mezőkövesdről érkezett Diósgyőrbe, és pénteken késő délután már be is kapcsolódott a munkába – adta hírül az NB I-es labdarúgóklub hivatalos honlapja.

A 23 éves középső védő, Szalai Vilmos – a válogatott támadó, Szalai Ádám öccse – Újpesten kezdte labdarúgó-pályafutását, ott is mutatkozott be a felnőttek között előbb az NB II-ben, majd az NB I-ben. Ismert játékos a Mezőkövesd-Zsóry színeiben lett, az előző bajnokságban 26 mérkőzésen két gólt szerzett – foglalja össze a játékos eddigi karrierjét a dvtk.eu.

„A támadók létszáma Georges Griffiths érkezésével teljessé vált, a középpályán is megvagyunk, csak a védelem közepére kerestünk még egy labdarúgót Vadász Viktor távozása után – idézi a honlap Árki Gábort, a DVTK sportigazgatóját. – Szalai Vilmos személyében megtaláltuk az ideális jelöltet, aki igent mondott a hívásunkra. Így ebben a csapatrészben is előállt az az ideális helyzet, hogy senkinek se legyen bérelt helye a kezdőcsapatban, mindenkit még jobb teljesítményre sarkalljon a konkurenciaharc. Szalai Vilmost felmérte a szakmai stáb, nagyszerű alapképességekkel rendelkezik, látszik benne a potenciál, hogy kiváló labdarúgó legyen, emellett már rendelkezik némi NB I-es rutinnal is. A fiatal védő leigazolásával teljessé vált a keretünk, ha azonban valamelyik labdarúgónkért visszautasíthatatlan ajánlat érkezik, akkor az természetesen új helyzetet teremt."

„Őszintén elmondom, más komoly ajánlatom nem volt, de ha lett is volna, akkor is a Diósgyőrt választom – mondta el Szalai Vilmos. – Egy magyar topcsapat játékosa lettem, amivel újabb szintre léptem. Nagyon bízom benne, hogy élni tudok ezzel a lehetőséggel. Már tavaly megtapasztaltam, hogy Borsod megyében mennyire szeretik a focit, a DVTK szurkolóit pedig nem kell bemutatni senkinek, ellenfélként is szerettem itt játszani. Elsődleges célom, hogy beverekedjem magam a védősorba, bár tisztában vagyok vele, milyen nehéz dolgom lesz. Nem akármilyen játékosok állnak előttem, de bízok magamban."

A játékos az aláírást követően csatlakozott a DVTK edzéséhez, a hétvégi bajnoki mérkőzésen azonban még nem léphet pályára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Bori Gábor (MVM-Paks), Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, legutóbb Lombard Pápa), Németh Milán (Pápa), Drazsen Okuka (szerb, Kaposvár), Szalai Vilmos (Mezőkövesd-Zsóry), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklós)
Távozott/távozhat: Mohamadou Abdouraman (kameruni, Nyíregyháza Spartacus), Augusto Batioja (ecuadori, Radnicski Nis – Szerbia), Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza, onnan Mersin Idmanyurdu – Törökország), Gelei Vince (Csákvár), Gohér Gergő (Puskás Akadémia), Hornyák Marcell (?), Zoran Kosztics (szerb, Nyíregyháza), Nenad Rajics (szerb, ?), Vadász Viktor (Újpest), Vági András (?)
Kiszemeltek: Tarmo Kink (észt, Kaposvár)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik