Honvéd: az olasz légiós szeme előtt a bajnoki cím lebeg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 18:56
Raffaele Alcibiade, a Honvéd olasz labdarúgója egészséges önbizalommal várja az NB I július végén kezdődő új idényét – ez derül ki egy olasz lapnak adott interjújából.

„Ha itt maradok, nem vághatok neki másként a szezonnak, mint hogy lehetőleg bajnokságot és kupát szeretnék nyerni” – adott ambiciózus választ a Cronaca Torino idénybeli célokat firtató kérdésére Raffaele Alcibiade.

A játékos elmondta, tudja, hogy a Honvéd szép múltra tekint vissza, és ez minden mai játékosára nagy felelősséget ró – így rá is. S hogy mennyire érzi magát jó helyen a magyar bajnokságban?

„Eleinte nem sokat tudtam az itteni bajnokságról, az ajánlat kézhez vételekor hezitáltam is egy keveset, de utólag azt kell mondanom, nagyon jó döntést hoztam – mondta Alcibiade. – Csodálatos lehetőség volt például, hogy a csapat tavaly kiharcolta az Európa-liga-részvételt, és én is kipróbálhattam magam a nemzetközi kupaporondon.”

Alcibiade a magyar bajnokságot „erőt próbálónak”, ám taktikailag helyenként fejletlennek nevezte, ugyanakkor úgy látja, fiatal tehetségekben nincs hiány – az ő megfelelő kinevelésük az olasz klubokhoz is jó ajánlólevél lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik