NB I: ismét csapatot keres a korábbi liverpooli csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.21. 07:31
Simon András legutóbb Kecskeméten futballozott a Győr kölcsönjátékosaként, de az ETO-nál továbbra sem számolnak vele, így ismét csapatot keres.   

Simon András 17 évesen a Liverpoolhoz igazolt, azóta mindenhol kiugró teljesítményt várnak tőle. A csatár Anglia után megfordult Spanyolországban és Hollandiában, majd a Győr játékosa lett, de az ETO folyamatosan kölcsönadta, Pápára, Szombathelyre, s legutóbb Kecskemétre.

Bekő Balázs háromszor (a DVTK, a Ferencváros és az Újpest ellen) csereként küldte pályára, Győrben, az MTK ellen és Debrecenben a kezdőcsapat tagja volt, az MTK ellen fontos gólt szerzett, ám a Loki otthonában megsérült.

„Jól éreztem magam Kecskeméten – mondta a huszonnégy éves labdarúgó, akinek ikertestvére, Simon Ádám a Haladásban futballozik. – Remek közösség jött össze, ez sokat számít, de persze legjobban annak örültem, hogy lehetőséget kaptam a bizonyításra."

A DVSC elleni apróbb sérülés már a múlté, a támadó ismét egészséges – csak azt nem tudja, hol folytatja a pályafutását.

„Van érdeklődés az NB I-ből, de megegyezésről nem tudok beszámolni – mondta Vörösbaranyi József, a játékos menedzsere Simonról, akit még egy évig szerződés köt a Győrhöz. – Az ETO nem számít rá, ha találunk csapatot, hajlandó ingyen elengedni. A kecskeméti fél év jó alap a folytatáshoz, korábban sok apró sérülés akadályozta a fejlődését, így nagyon pozitív, hogy az utóbbi időszakban néhány napot leszámítva minden edzésen részt vett, meccseket játszott, szépen elkezdte újra felépíteni magát. Andris gyerekként rengetegszer megmutatta kivételes tehetségét, biztosak vagyunk benne, bizonyítja, hogy képes magas szintű teljesítményre. Nagyon bizakodóak vagyunk, mert Andris alázatosan dolgozik, a legjobb úton van ahhoz, hogy nagyszerűen futballozzon. Keressük az ideális megoldást számára.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Windecker József (MVM-Paks – kölcsönből vissza?), Németh László (Sopron – kölcsönből vissza), Simon András (KTE – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Rafael Burgos (salvadori, ?), Vladimir Djordjevics (szerb, ?), Mihai Nicorec (román, ?), Lazar Sztanisics (szerb, ?), Novák Csanád (Haladás?)
Kiszemeltek: Milan Borjan (kanadai, klub nélkül, legutóbb Sivasspor – Törökország), Priskin Tamás (Austria Wien – Ausztria, legutóbb Maccabi Haifa – Izrael)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik