NB I: Gratulálok a játékosaimnak az évhez - Artner Tamás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 21:35
Az 1–1-es eredménnyel végződött Pécs–Haladás NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés után a két edző Lőrincz Emil és Artner Tamás egyaránt dicsérte játékosait az égész éves teljesítményüket figyelembe vége.

„Abszolút nem vagyok elégedett az egy ponttal – mondta a Sport Tv kamerája előtt Lőrincz Emil, a Pécs edzője. – Az első félidőben jól futballoztunk, az ellenfél kapuja előtt szépen tettük a dolgunkat. Pontrúgásból kapunk egy gólt. Úgy gondolom, hogy ez fegyelmezetlenség, mert ezeket a legegyszerűbb levédekezni. A második játékrészben visszaesett az iram, nem voltunk annyira veszélyesek támadásban, de azért voltak lehetőségeink. Maximálisan elégedett vagyok a csapat egész éves teljesítményével, le a kalappal a fiúk előtt. Ha azt nézem, hogy milyen lehetőségeink voltak, mik történtek, hogy elmentek játékosok, akkor reális, hogy a hetedik helyen végeztünk a bajnokságban."

„A mérkőzés összképe, a szokatlan felállásunk alapján elégedett vagyok az egy ponttal – mondta Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. – Támadásban nem voltunk rosszak, de védekezésben igen. A második félidőben labdabirtoklásban és védekezésben is nagyon masszívak voltunk, de a kaput nem veszélyeztettük annyira. A támadásban hiányzott Halmosi Péter és Nagy Gábor. A második negyvenöt percben érezni lehetett, hogy amelyik csapat gólt szerez, meg is nyeri a mérkőzést. Ez végül nem történt meg. Mindazonáltal gratulálok a játékosoknak az évhez, le a kalappal."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik