Honvéd: volt olasz válogatott, holland vagy francia edző is jöhet

Vágólapra másolva!
2014.05.07. 18:24
A hírek szerint a Videotonnal tárgyaló Gennaro Gattuso után egy másik korábbi olasz válogatott játékos, Francesco Moriero is edzőként érkezhet az NB I-be, méghozzá a Honvédhoz. Erről a kispestiek nemzetközi igazgatója, Fabio Cordella nyilatkozott a tuttomercatoweb.com-nak.  

„Moriero a jó barátom. Együtt nőttünk fel, és dolgoztunk is együtt Elefántcsontparton, ahol bajnokságot is nyertünk (az Africa Sportsnál – a szerk.), de neki jelenleg szerződése van a Leccével. Februárban járt Budapesten, mert együtt utaztunk Peruba, de nincs semmi konkrétum az ügyében, ugyanakkor tekinthetjük a Honvéd egyik edzőjelöltjének” – erősítette meg a tuttomercatoweb.com értesüléseit a kispesti klub nemzetközi igazgatója, Fabio Cordella, aki a további jelöltekről is beszélt.

„Természetesen több helyen körülnézek, mielőtt javaslatot teszek, például holland és francia vonalon is. Még a szezon vége előtt meglesz az új edző” – fogalmazott a sportvezető.

Cordella Gennaro Gattusóval kapcsolatban a Videotonról is elmondta a véleményét, mint ismeretes, a korábbi világbajnok futballista egybehangzó sajtóhírek szerint a fehérváriakkal tárgyal.

„Sokat beszélnek róla, hogy a Videoton érdeklődik iránta. Annyit mondhatok, hogy a klubnak komoly céljai vannak, jelentős gazdasági háttérrel és egy gyönyörű stadionnal rendelkezik. Az egész országra elmondható, hogy jelentős változásokon, gazdasági növekedésen megy keresztül" – mondta Cordella a fehérvári és a magyarországi viszonyokról.

Gattusóhoz hasonlóan egyébként a 45 éves Moriero is játszott már világbajnokságon, méghozzá 1998-ban. A nyolcszoros válogatott támadó korábban többek között az Interben, a Romában és a Napoliban is játszott (az Interrel 1998-ban UEFA-kupát nyert), edzőként pedig többek között a Grossetónál és a Leccénél is dolgozott. Érdekesség, hogy bár Cordella arról beszélt, Morierót szerződés köti a Leccéhez, az internetes adatbázisok szerint már ősszel távoznia kell a harmadosztályú csapattól.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik