Újpest: Dortmundból érkezik az első nyári szerzemény

Vágólapra másolva!
2014.04.29. 08:50
null
A 22 éves középpályás hétszer játszott a BVB második csapatában (Fotó: ruhrnachrichten.de)
Az Újpest három plusz két évre szerződtette a 22 éves Jérémy Serwyt a Borussia Dortmund második csapatától. A belga középpályás a nyáron csatlakozik a lila-fehérekhez – írják a belga lapok, amelyek úgy tálalják az átigazolást, hogy hazai játékos csatlakozott a „Duchetelet-galaxishoz”.

„A folyamatos fejlődés a célom, Roderick Duchatelet szerint ehhez a magyar élvonal és az Újpest a legmegfelelőbb állomás. Liege-iként az a célom, hogy egyszer a Standard Liege játékosa legyek, ahol két éve voltam már próbajátékon a Zulte Waregem játékosaként" – idézik Serwyt, aki német harmadosztály előtt a Charleroiban nevelkedett, onnan került a Zultéhoz.

„Csodás élmény volt a Dortmundhoz tartozni, bár nemigen jutottam szóhoz, mert az első csapatból rendszeresen lekerültek hozzánk hatan-nyolcan, akik elfoglalták a helyünket a csapatban. Ám hússzor az első csapattal edzhettem, ami csodás élmény volt – mondta Serwy, aki hétszer játszott a Dortmund II-ben, ahol Bajner Bálint a csapattársa, egyszer kezdőként, hatszor csereként. – Sejtettem, hogy csak egy szezonom lesz Dortmundban, hiszen nagyon fiatal vagyok, ez csak egy lépés volt a karrieremben. A német stílus számomra túl kemény volt, de rengeteget tanultam."

A belga élvonalban a Charleroi és a Zulte Waregem színeiben 35 meccsen négy gólt szerzett, két gólpasszt adott, egy öngólt vétett.

Serwy gólja 0:09-től az AS Eupen elleni belga bajnokin 2010-ből

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik