FTC: Mateos hallani sem akar debreceni gólról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.13. 08:56
David Mateos, a Ferencváros spanyol labdarúgója a zöld-fehér klub hivatalos honlapjának elmondta: kapott gól nélküli győzelmet vár a csapattól a listavezető DVSC-Teva elleni vasárnapi NB I-es bajnokin.

„Egy Fradi-játékost nem kell külön motiválni – idézi a fradi.hu David Mateost. – Mindegy, hogy a listavezető vagy egy középcsapat ellen lépünk pályára, a Fradiban minden meccset meg kell nyerni, kizárólag ez az elfogadható hozzáállás. Mindenképpen támadólag akarunk fellépni a Debrecen elleni találkozón. Remélem, minél többször eredményesek leszünk, arról pedig hallani sem szeretnénk, hogy az ellenfél gólt szerez. Még egyszer mondom: nagyon fontos lenne a hétvégi győzelem, hiszen egy sikerrel továbbra is harcban maradhatnánk a nemzetközi kupaindulást jelentő helyekért.”fradi.hu David Mateost. – Mindegy, hogy a listavezető vagy egy középcsapat ellen lépünk pályára, a Fradiban minden meccset meg kell nyerni, kizárólag ez az elfogadható hozzáállás. Mindenképpen támadólag akarunk fellépni a Debrecen elleni találkozón. Remélem, minél többször eredményesek leszünk, arról pedig hallani sem szeretnénk, hogy az ellenfél gólt szerez. Még egyszer mondom: nagyon fontos lenne a hétvégi győzelem, hiszen egy sikerrel továbbra is harcban maradhatnánk a nemzetközi kupaindulást jelentő helyekért.”

Az FTC tavaszi bajnoki mérlegébe egy-egy vereség és döntetlen, a Lokiéba egy-egy győzelem és döntetlen került eddig.

Az ulloi129.hu beszámolója szerint a Fradi szerdán a Népligetben felkészülési meccset játszott a Fejér megyei első osztály listavezetője, az Iváncsa ellen, és 9–0-ra győzött.


LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 14., péntek
17.00
Szombathelyi Haladás–KTE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1)Becséri Dániel
19.00 Diósgyőri VTK–Lombard Pápa (Tv: Sport1)Farkas Ádám
Március 16., vasárnap
14.30

Mezőkövesd–Újpest FC (Tv: Sport2)

Andó-Szabó Sándor
16.30
Pécsi MFC–MTK BudapestSzabó Zsolt
16.30Kaposvári Rákóczi–Puskás Akadémia FCSolymosi Péter
16.30Ferencváros–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1)Kassai Viktor
18.30
Videoton FC–Győri ETO FC (Tv: Sport2)Vad II István
Március 17., hétfő
18.30
Budapest Honvéd–MVM-Paks (Tv: Duna Tv)Németh Ádám
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik