Átigazolás: a szlovák harmadik ligában a korábbi DVTK-védő

Vágólapra másolva!
2014.03.24. 09:45
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, a szlovák harmadosztályú MSK Fomat Martin együttesében folytatja pályafutását Michal Hanek, a DVTK korábbi védője.

A 33 éves védő, aki 2002 és 2005 között 14 alkalommal a szlovák válogatottban is szerepelt, január közepén bontott szerződést a Diósgyőr NB I-es labdarúgócsapatával.

Most viszont hazatért, és alacsonyabb osztályban futballozik a tavasszal, az MSK Fomat Martint erősíti, amelynek színeiben háromszor már pályára is lépett.

A turócszentmártoni együttes jelenleg a 7. helyen áll a „szlovák NB III” Keleti csoportjában.

Hanek 2012 nyarán érkezett Diósgyőrbe, 20 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik