Újpest: a belga harmadik ligából erősíthetnek a „lilák”

Vágólapra másolva!
2014.01.28. 13:27
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC belga lapértesülés szerint a helyi harmadosztályú La Louviere Centre együtteséből erősíthet.

A sudinfo.be értesülése szerint a harmadosztály B csoportjának 9. helyén álló együttesben 17 bajnokin 8 gólt szerző Dieumerci Ndongala fél évre kölcsönbe érkezhet a „lilákhoz”, a magyar csapatnak pedig opciós vásárlási joga lesz ezt követően.

A Kinshasában született, 22 éves, 170 centiméter magas középpályás a belga U18-as majd a Kongói Demokratikus Köztársaság U21-es csapatában is lehetőséget kapott már, együttesét szinte napra pontosan egy éve erősíti, előtte a luxemburgi Jeunesse d'Esch-ben játszott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:Egerszegi Tamás (Gyirmót FC Győr – lejárt a kölcsönadási szerződése), Nagy János (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Zamostny Balázs (Vasas, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Egerszegi Tamás (?), Erős Ronald (Vasas ?), Grégory Christ (francia, Royal White Star Bruxelles – Belgium), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Szélesi Zoltán (Vasas ?), Vermes Krisztián (Mezőkövesd ?)
Kiszemeltek: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Dieumerci Ndongala (belga-kongói, La Louviere Centre – Belgium)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik