Mezőkövesd: szerződést kötöttek a szlovák próbázóval

Vágólapra másolva!
2014.01.17. 17:48
A szlovák élvonalból érkező próbajátékos, Stanislav Velicky teljesítményével sikeresen meggyőzte a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd szakmai stábját, így Takács Péter után megvan a második téli igazolása az újoncnak.

Az mse-zsory.hu tájékoztatása szerint a 32 éves védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos 2014. dcemeber 31-éig kötelezte el magát az újonc kövesdiekhez.

Velicky legutóbb a szlovákiai DAC labdarúgója volt, ám szeptemberben elváltak útjai a dunaszerdahelyiekkel, és csapat nélkül maradt. Korábban légiósként szerepelt az osztrák élvonalbeli Mattersburgban is, és rövid ideig Cipruson és Lengyelországban is megfordult. A szlovák élvonalban 121 bajnoki mérkőzésen kilenc gól szerepel a neve mellett.

Próbajátékosként az ukrán Szilvási Zoltán is Mezőkövesden edzett a héten, akinek szerződtetéséről még nem döntött a vezetőség.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők: Takács Péter (DVTK) Stanislav Velicky (szlovák, szabadon igazolható)
Távozott/távozhat: Bagi István (?), Hamar Ádám (Szolnoki MÁV FC), Irhás Ignác (Kisvárda), Kiss Máté (Győri ETO FC – lejárt a kölcsönvételi szerződése), Lakatos Béla (?), Linas Pilibaitis (litván, Győri ETO FC, lejárt a kölcsönvételi szerződése), Petneházi Márk (Dunaújváros PASE), Vaskó Tamás (MTK Budapest?)
Kiszemeltek: Peter Chrappan (szlovák, Zlaté Moravce – Szlovákia, próbajáték), Csirszki Martin (Diósgyőri VTK – kölcsönbe?), Menyhért Ádám (Diósgyőri VTK – kölcsönbe?), Rajczi Péter (szabadon igazolható, legutóbb Kecskeméti TE), Peter Styvar (szlovák, Senec – Szlovákia, próbajáték), Szilvási Zoltán (ukrán, próbajáték), Vermes Krisztián (Újpest FC)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik