Fogadási botrány: K. Zoltán és L. Mátyás december 28-ig előzetesben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 16:12
A Pesti Központi Kerületi Bíróság jóváhagyta a Központi Nyomozó Főügyészség indítványát, és december 28-ig meghosszabbította K. Zoltánt és L. Mátyás előzetes letartóztatását.

Mint ismert, a főügyészség korábban őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatta ki K. Zoltánt és L. Mátyást kilenc rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett, gazdálkodó szervezet dolgozója kötelezettségének megszegésére irányuló vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, amelyet bűnsegédként követtek el.

Ezután előzetesbe helyezték a gyanúsítottakat, amit most hosszabbítottak meg.

A harmadik gyanúsított, Str. László december 3-ig marad előzetesben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik