ETO: Koltai a csapattal edz, Kinknél nincs baj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.24. 11:17
A Győri ETO-nál két játékost is sérülés miatt kellett lecserélni a DVSC elleni győztes hétvégi bajnokin. Tarmo Kink térdtáji zúzódást szenvedett, de ez nem akadályozhatja meg abban, hogy a következő fordulóban pályára lépjen. Rudolf Gergelyre viszont tegnap még MRI- és ultrahangvizsgálat várt, amelynek eredményét egyelőre nem hozta nyilvánosságra a klub.

Az eto.hu beszámolója szerint a régebb óta sérüléssel bajlódó labdarúgók közül Koltai Tamás már elkezdte a közös munkát a csapattal, így az ő visszatérésére vélhetően már nem kell sokat várni. Takács Ákosra ellenben minimum nyolchetes kihagyás vár, a válogatott hátvéd porcimplantátum műtéten esett át. Kihagyta az idei bajnokikat Dudás Ádám is, a csatár már elkezdte a rehabilitációs edzéseket, de az ő visszatérését sem lehet még pontosan megmondani, október közepéig aligha léphet pályára. Október közepén térhet vissza eltiltása után Marek Strestík is. eto.hu beszámolója szerint a régebb óta sérüléssel bajlódó labdarúgók közül Koltai Tamás már elkezdte a közös munkát a csapattal, így az ő visszatérésére vélhetően már nem kell sokat várni. Takács Ákosra ellenben minimum nyolchetes kihagyás vár, a válogatott hátvéd porcimplantátum műtéten esett át. Kihagyta az idei bajnokikat Dudás Ádám is, a csatár már elkezdte a rehabilitációs edzéseket, de az ő visszatérését sem lehet még pontosan megmondani, október közepéig aligha léphet pályára. Október közepén térhet vissza eltiltása után Marek Strestík is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik