Eldurvult az NB I vagy a bírók lettek profibbak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.16. 11:21
null
Kádár Tamás az első fordulóban kapott piros lapot <br />(Fotó: Korponai Tamás)
A negyedik fordulót rendezik ezen a hétvégén a labdarúgó NB I-ben. Az eddig eltelt három fordulóban, amellett, hogy láttunk remekül rajtoló csapatokat – a Debrecen, a Videoton, valamint a Paks még százszázalékos – és gólerősen bekezdő játékosokat – a paksi Simon Attila hat, a fehérvári Nikolics Nemanja öt találatnál tart három mérkőzést követően –, az egyik legfeltűnőbb „jelenség&quot; az volt, hogy a játékvezetők rengeteg piros lapot osztottak ki. Összeállításunkban az eddigi kiállításokat jártuk körül.

Már az első fordulóban feltűnően sok, egészen pontosan öt kiállítás történt, de akkor még úgy volt vele a statisztikák iránt fogékony ember, hogy előfordul az ilyen, kicsit talán szigorúbbak voltak a „sporik"... S bár egészen tíz szezont kellett visszafelé menni az időben, hogy olyan nyitó fordulót találjunk az NB I-ben, amelynek mérkőzésein legalább öt játékost állítottak ki, nem tűnt kiugrónak ez az érték. Már csak azért sem, mert a tíz évvel ezelőtti, 2003–2004-es évad első fordulójában úgy jött össze az öt piros lap, hogy hat meccsen szórtak ki ennyi játékost (merthogy az a bajnokság még tizenkét csapatos volt, azaz egy adott fordulóban csak hat találkozót rendeztek), míg most nyolc mérkőzésen volt öt kiállítás.

Egy héttel később már „emelték a tétet" a főszereplők, és a játékvezetők hét labdarúgót küldtek le a pályáról piros lappal, ami már valóban soknak tűnik, de három évvel ezelőtt, a 2010–2011-es kiírás második fordulójában eggyel több, azaz nyolc futballistát állítottak ki, így még erre is azt mondhattuk, hogy ez sem extrém eset.

A tendencia azonban folytatódott, és a mostani harmadik fordulóban is„hullottak a fejek" rendesen: hatszormutatták fel a piros lapot a bírók – az első három forduló 24 mérkőzésén tehát összesen 18 játékos jutott a kiállítás sorsára.

Összegyűjtöttük, hogy amióta ismét 16 csapatos az NB I – azaz a 2004–2005-ös szezontól –, az egyes idényekben hány kiállítás volt az első három fordulóban, és elszomorító a mostani adat: a jelenlegi bajnokságban messze a legtöbb piros lapot húzták elő a zsebükből a játékvezetők (lásd táblázatunkat!). Még az utóbbi évtized korábbi „rekorderére", a 2010–2011-es bajnokságra is sikerült jócskán ráverni, abban a szezonban „csak" tizenhárom kiállítás történt az első három fordulóban. Az utóbbi négy kiírásban mindig legalább tíz kiállítás volt a tárgyalt időszakban, de soha ennyi, mint most, míg a 2007–2008-as idény vonatkozó 4 piros lapos adata már-már idillikusan sportszerű mérkőzéseket (vagy vajszívű játékvezetőket) feltételez...

A kiállítások megnövekedésének több összetevője van, ezek közül talán a legfontosabb a szabályok és a játékvezetői felfogás változása.

Egyrészt az egyre keményedő sportágban fokozottabban kell védeni a labdarúgók testi épségét, s mivel olyan „csodaszerkentyűt" még nem találtak fel, amellyel a bírók úgy tudnák megakadályozni a sérüléseket, hogy az ellenfél agyonrúgására lendülő lábat vagy az ütésre felemelkedő kezet, könyököt valamiféle „távirányítóval" meg tudnák állítani a levegőben – ezért nem marad más, mint az utólagos (az elkövetés utáni) fegyelmezés eszköze, a sárga, durvább esetben a piros lap, amelyeknek aztán már lehet megelőzési funkciójuk is.

A KIÁLLÍTÁSOK SZÁMA AZ ELSŐ HÁROM FORDULÓBAN AZ UTÓBBI SZEZONOKBAN
Szezon

1.f.

2.f.

3. f.Össz.
2013–201457618
2012–201344311
2011–201234310
2010–201128313
2009–20103137
2008–20092439
2007–20082114
2006–20072316
2005–200615511
2004–2005437

Másrészt az utóbbi években nagy hangsúlyt kapott a gólhelyzetben történő szabálytalanságok szigorúbb elbírálása, így adott esetben egy látszólag apró szabálytalanság is kiállítást vonhat maga után, ha azzal nyilvánvaló gólhelyzetet akadályoz meg a játékos. Hogy konkrét példát is említsünk: a Videoton–Pécs mérkőzésen a vendégek labdarúgója, Eke Uzoma éppen csak kibillentette az egyensúlyából a kapura törő és lövésre készülő Nikolics Nemanját – ha mindez valahol a pálya közepén, egy egyszerű passz közben történik, még az is lehet, hogy le sem fújja a játékvezető, így viszont nemcsak szabálytalannak ítélte meg a bíró a szituációt, s tizenegyest adott, hanem ki is állította a pécsiek játékosát. De említhetnénk Alekszandar Alempijevics esetét is a Videoton elleni mérkőzésen: a Ferencváros (volt) szerb védője sem követett el égbekiáltó szabálytalanságot, de gólhelyzetben akadályozta nem kimondottan szabályos eszközökkel Juhász Rolandot, így neki is idő előtt kellett elhagynia a játékteret.

A játékvezetők szerepe azért is került fókuszba az új szezonban, mert a nyártól profi bírók működnek közre az NB I-ben. Mondhatnánk azt is, hogy azért van több piros lap, mert „profibbak" a játékvezetőink, de aligha erről van szó. Inkább arról, hogy a már említett eseteket egyre szigorúbban – sőt bizonyos esetekben szokatlan vasszigorral – bírálják el, és úgy tűnik, a játékosok még nem alkalmazkodtak a szabályok és a bírói felfogás változásaihoz.

Ráadásul a labdarúgók olykor érthetetlenül is fegyelmezetlenek, sárga lapos figyelmeztetéssel a hátuk mögött is elkövetnek olyan szabálytalanságokat, amiért büntetés jár. A 18 kiállításból 12 második sárga lappal történt, közülük a legbosszantóbb a szombathelyi Ugrai Roland és az újpesti Jarmo Ahjupera esete, mind a ketten sípszó utáni labdaelrúgásért kapták a második sárgájukat (Ahjupera ráadásul az elsőt túlzott gólörömért...).

Az egyből piros lapot kapó hat játékos közül négy – Kovács Olivér, Kamenár, Alempijevics és Uzoma – gólhelyzetben, a tizenhatoson belül szabálytalankodott ellenfelével szemben (akadt köztük a szurkolók által vitatott eset), Póti kezezett a tizenhatoson belül, Grumics pedig kakaskodás után ellenfele felé tett rúgó mozdulatot.

A kiállítást maga után vonó szabálytalanságok után tizenkétszer szabadrúgással jöhetett a vétlen csapat, hatszor tizenegyest végezhetett el – és mind a hat büntetőből gól született.

A Pécs az egyetlen alakulat, amelyből mind a három fordulóban kiállítottak játékost (a fehérváriak ellen kettőt is), míg a Videoton mind a három bajnokiján játszhatott emberelőnyben, igaz, a Haladás ellen csak rövid ideig, hiszen Ugrai Rolandot a 89. percben állították ki.

Nyolcszor a hazai együttesből, tízszer a vendégektől küldtek le piros lappal valakit, egy mérkőzésen a leghosszabb időt a Kaposvár töltötte emberhátrányban, a somogyiak Kovács Olivér kiállítása miatt csaknem nyolcvan percen át futballoztak tíz emberrel – ki is kaptak 7–1-re.

Az eddigi 24 bajnoki mérkőzésnek több mint a fele, 13 találkozó hozott kiállítást. A Kecskemét–Mezőkövesd összecsapáson három, a Győr–Diósgyőr, a Haladás–Győr és a Videoton–Pécs mérkőzésen két-két játékos kapott piros lapot.

Az 1. fordulóban csak magyar labdarúgót állítottak ki a játékvezetők (ötöt), ám úgy tűnik, a légiósok nem akarnak lemaradni ebben a „különversenyben", és beleerősítettek, bár egyelőre csak „szépíteniük" sikerült: az eddigi 18 kiállított futballista közül 11 magyar és 7 külföldi.

Farkas Ádám mindhárom fordulóban alkalmazta a kiállítást mint fegyelmezési eszközt, összesen ötször mutatta fel a piros lapot – ebből háromszor a KTE–Mezőkövesd meccsen. Bognár Tamás és Solymosi Péter egyaránt három piros lapnál tart – és még csak a tizede ment le a mostani bajnokságnak...

AZ ELSŐ HÁROM FORDULÓ KIÁLLÍTÁSAI
F.MeccsBíró
Perc

Kiállított játékos

MivelSzabály-talanságKövet-
kezmény
1.Pécs–FTCSzabó
Zsolt
61.Szatmári Lóránd 2. sárgabuktatás

szabad- rúgás

1.Győr–DVTKErdős József42.Völgyi Dániel 2. sárga

lökés, könyöklés

szabad- rúgás

1.Győr–DVTKErdős József61.Kádár Tamás 2. sárgabuktatás

szabad- rúgás

1.

Videoton–Haladás

Andó- Szabó Sándor89.Ugrai Roland 2. sárgalabda-elrúgás

szabad- rúgás

1.

DVSC– Kaposvár

Farkas Ádám11.Kovács Olivéregyből piros

lerántás

11-es, gól

2.Paks–PécsAndó- Szabó Sándor88.Mohl Dávid 2. sárgabuktatásszabad- rúgás
2.DVTK–MTKBognár Tamás88.Zoran Kosztics 2. sárgabuktatásszabad- rúgás
2.

Haladás– Győr

Solymosi Péter5.Lubos Kamenár (k)egyből pirosbuktatás11-es, gól
2.Haladás–GyőrSolymosi Péter53.Guzmics Richárd 2. sárgakezezés11-es, gól
2.

Puskás FC– Újpest

Farkas Ádám69.Jarmo Ahjupera 2. sárga

labda-

elrúgás

szabad- rúgás
2.FTC–VideotonKassai Viktor74.

Alekszandar Alempijevics

egyből pirosbuktatás11-es, gól
2.Honvéd–PápaFábián Mihály37.Ivan Lovric 2. sárgabuktatásszabad- rúgás
3.

KTE– Mezőkövesd

Farkas Ádám20.Póti Krisztiánegyből piroskezezés11-es, gól
3.

KTE– Mezőkövesd

Farkas Ádám73.Patvaros Zsolt 2. sárgakemény belépőszabad- rúgás
3.

KTE– Mezőkövesd

Farkas Ádám81.Hegedűs Csaba 2. sárgabuktatásszabad- rúgás
3.

Paks– Puskás FC

Solymosi Péter64.Vaszicsku Gergő 2. sárgabuktatásszabad- rúgás
3.

Videoton– Pécs

Bognár Tamás26.Eke Uzomaegyből pirosbuktatás11-es, gól
3.

Videoton– Pécs

Bognár Tamás29.Miroszlav Grumicsegyből piros

kakaskodás, rúgás

szabad- rúgás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik