Győri ETO: Martínez az első új szerzemény - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.19. 07:12
null
<p>Leandro Martínez (balra) tavasszal még a Győr ellen játszott, az új szezonban viszont már az ETO sikereiért harcol </p><p>(Fotó: Havran Zoltán, archív)</p>
Ahogyan azt a Nemzeti Sport már a hónap elején előre jelezte, Leandro Martínez Győrben folytatja pályafutását. Tegnap este már beszámoltunk arról, hogy a hírek szerint a támadó már szerződést is kötött a Győri ETO-val. A Honvédtól érkező labdarúgó megszerzését azóta a bajnokcsapat hivatalos honlapja is megerősítette.

„Az argentin születésű, ám de olasz állampolgár Leandro Martínez a Győri ETO FC első nyári igazolása. A korosztályos válogatott csatár a Budapest Honvéd csapatától szerződött az ETO-hoz. Az első félévében, amelyet a magyar bajnokságban játszott, hét gólt szerzett” – adta hírül az eto.hu.

MEGVAN A BL-ENGEDÉLY
Az ETO hivatalos honlapján tudatta kedden, hogy megérkezett az UEFA engedélye, amely a BL-induláshoz szükséges minden dokumentumot rendben talált.

„Nagyon boldog vagyok, hogy Győrbe igazoltam. Azért választottam az ETO-t , mert nagyon erős csapat, és már az első pillanatban láttam, remek közösségbe kerültem. A Honvédban fél év alatt hét gólt szereztem, remélem, az ETO-ban is gólokat rúgok majd, amivel segíthetem a csapatot. Nem lesz könnyű bekerülni a kezdőcsapatba, de minden erőmmel azon leszek, hogy ez sikerüljön. Azért vagyok itt, hogy segítségére legyek a csapatnak. Ha az edző bizalmat szavaz nekem, igyekszem élni vele” – nyilatkozta az új szerzemény, Leandro Martínez az ETO TV-nek.

„A csapatból Varga Rolandot ismerem, aki Olaszországban játszott a Bresciában. De az összes csapattársam nagyon kedves és segítőkész. Remélem, hogy bejutunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, mindegyik meccsen a győzelem reményében fogunk pályára lépni. Két napja vagyok Győrben, annyira még nem sikerült megismernem a várost, de hamarosan erre is sort kerítek. Egyébként nagyon tetszik Magyarország, jól érzem itt magam” – tette hozzá a támadó.

Az eto.hu arról nem ír, hogy Martínez szerződése mennyi időre szól, ám, mint arról már korábban beszámoltunk, a hírek szerint három és fél évre kötelezte el magát.

Martínez tavasszal az NB I-ben 11 meccsen hat gólt szerzett, és egyszer a Ligakupában is eredményes volt.

LEANDRO MARTÍNEZ TRIPLÁJA AZ ÚJPEST ELLEN

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők:Kiss Máté (Siófok, kölcsönből vissza), Leandro Martínez (argentin-olasz, Bp. Honvéd), Nacsa Péter (Lombard Pápa, kölcsönből vissza?), Simon András (Haladás, kölcsönből vissza?), Zámbó Bence (Kaposvári Rákóczi, kölcsönből vissza?), Windecker József (Siófok, kölcsönből vissza),
Távozik/távozhat:Jarmo Ahjupera (észt, Újpest FC), Rati Alekszidze (grúz, ?), Marián Had (szlovák, ?), Molnár Péter (szlovákiai, ?), Marek Strestík (cseh, kölcsönbe fél évre, ?)
Kiszemeltek:Adamo Coulibaly (francia, DVSC-Teva), Rafael Burgos (salvadori, Alianza FC – Ausztria, legutóbb KTE-Phoenix Mecano), Patrick Bürger (osztrák, Mattersburg – Ausztria), Lázok János (Paks), Lencse László (Videoton), Leandro de Almeida (szabadon igazolható, legutóbb Omonia Nicosia – ciprusi), Anej Lovrecic (szlovén, Olimpija Ljubljana – Szlovénia)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik